Mad Max: A harag útja – Az országúti harcos, akit megérdemlünk
A Mad Max-filmek eredeti rendezője, George Miller ismét visszatér az országúti harcos új kalandjaival, amely továbbra is a jól ismert posztapokaliptikus világban játszódik. Bár az nem világos, hogy a Mad Max: A harag útja vajon a Mad Max-sorozat negyedik részének tekinthető-e, vagy a második rész egyfajta remake-jének, vagy esetleg teljes újragondolás, egy dologban viszont biztosan lehetünk: ez az utolsó rész hatalmas mestermunka, egyértelműen a sorozat megkoronázása és az év akciófilmje.
Állati ösztön. Túlélés. Őrület. Hideg szívű kegyetlenség. Ezek a kulcsszavak jellemzik George Miller legújabb Mad Max-filmjét. Az országúti harcos eredeti filmjeinek rendezője visszatért, és annak ellenére, hogy a jövőnk víziója egy csöppet sem változott, a modern technológia által kínált vizuális világnak köszönhetően még sokkolóbb és brutálisabb, mint valaha.
Mad Max története – mint mindig – szándékosan leegyszerűsített. Max most is magányos országúti harcos, egy exzsaru, akit kísért a lányának és feleségének halála. A „kísért” szót szinte szó szerint is érthetjük, ugyanis állandóan lányának és feleségének démoni víziói gyötrik. Egy kicsit a japán horrorfilmekre emlékeztetnek ezek a „jelenések” – talán a film ezen aspektusa egy picit már el van túlozva és nem is egészen ide való.
„Miközben úgy harcolnak, mint az állatok a náluknál is jobban elállatiasodott vademberek ellen, akaratuk ellenére saját emberiességükre döbbennek rá.”
Ezt leszámítva a történet egyszerűsége a film előnyére válik. Szerencsére nem kell visszaemlékezős jeleneteket látnunk Max elhunyt felesége és lánya szerepeltetésével, sem hosszú monológokat hallgatnunk Immortan Joe, a film főgonosza szájából. (Akit a film egyébként az a Hugh Keays-Byrne alakít, aki Toecutter, az első film bandájának elmebeteg vezére volt.)
Ebben a világban teljes diktatúra dúl, melyet Immortan Joe és szadista, fehér bőrű, tetovált katonái és rabszolgái tartanak fenn. Joe hatalmát a víz birtoklásán keresztül tudja érvényesíteni, amely ebben a posztapokaliptikus világban az egyetlen igazi érték (tehát átvette a benzin szerepét az előző Mad Max-filmekből). Ezen az egy támponton kívül semmi sincs elmagyarázva, de erre nincs is semmi szükség: tökéletesen ismerjük Mad Max világát.
A filmkritikát itt olvashatja tovább.
