Kortársunk, Molnár Ferenc – Fesztbaum Béla estje a Rózsavölgyi Szalonban

2017. november 9., 09:59

Szerző:

November 13-án lesz látható legközelebb a Rózsavölgyi Szalonban Fesztbaum Béla Szülőfalum, Pest című színházi estje. Ez a Jászai Mari-díjas színész első rendezése itt, sőt az előadás zenéjét is ő írta.

– Amikor tavaly Zimányi Zsófia, a Rózsavölgyi Szalon alapító-igazgatója felajánlotta, csináljak valamit náluk, azzal az ötlettel álltam elő, hogy Molnár Ferenc újságcikkeiből szeretnék zenés előadást készíteni. Úgy érzem, az előadás megtalálta itt a közönségét, a helyét is. A szalon kiváló közeg egy ilyen produkciónak. Molnár Ferenc egyszerre volt kávéházi zsurnaliszta és színházi ember is. Ez a kettősség jellemzi a Rózsavölgyit is: békebeli hangulatot idéző kávéház, amelyet színháznak álmodtak meg – mondta a 168 Órának a színész.

Molnár Ferencet mint vígjátékok szerzőjét és A Pál utcai fiúk íróját ismerjük. Pedig ő elsősorban újságírónak tartotta magát, publicisztikái megjelentek a Pesti Hírlapban, a Pesti Naplóban is. Halála után a, hatvanas években adták ki először idehaza válogatott cikkeit, majd 1993-ban Molnár Gál Péter szerkesztésében jelent meg Pesti napló című kötete.

– Ezek a századforduló idején íródott újságcikkek tükröt tartanak a korabeli Budapestnek. Akkoriban vált a fővárosunk igazi világvárossá, sorra épültek a hatalmas bérpaloták. A gazdasági és kulturális fellendülés ellenére a közélet tele volt a politikusok korrupciós ügyeivel, hatalmas volt a társadalmi egyenlőtlenség, a nyomor. Amikor először találkoztam Molnár Ferenc cikkeivel, a ráismerés izgalma fogott el. Ezeket az érzékeny és szellemes publicisztikákat akár tegnap is írhatta volna, annyira aktuálisak. Úgy vélem, nem csak a múltunkkal, a jelenünkkel is párbeszédbe lépnek – mondta Fesztbaum.

Az előadást hamarosan jelnyelvi tolmáccsal is bemutatják.

Utolsó útjára indult az ország véleménydiktátor celEBje, Demény, az imádnivaló, „kötsög” vizsla, akinek mindig mindenről volt véleménye. Magos Judit, aki könyveket írt Deményről, közösséget épített a sajátos karakterű kutyája követőiből, kedden közölte a közösségi médiában, hogy Demény átkel a szivárványhídon.