Jancsó Miklóst méltatja a FAZ

A rangos német konzervatív napilap méltatása szerint a 92 évesen elhunyt rendező „az életet akarta megváltoztatni, és a filmmel kezdett hozzá” ehhez a munkához – írja az MTI. Előbb rövidfilmjeivel és dokumentumfilmjeivel szerzett tekintélyt, majd történelmi témákat dolgozott fel nagyjátékfilmekben.

A még kér a nép című, 1972-es alkotásában néptáncokból merítve „nem is rendezett, hanem inkább koreografált”, szinte táncszerű jelenetekkel mutatott be egy parasztfelkelést. A Szegénylegények és a Csend és kiáltás című munkáival pedig az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc leverése után a Habsburgokkal, illetve a Tanácsköztársaság bukása után a Horthy-féle fehérterrorral szembeni „fagyott gyűlöletet” ábrázolta.

Bernardo Bertolucci 1990 című művének „magyar változata” az Allegro Barbaro, amely a Magyar rapszódiával együtt egy trilógiának szánt ciklus töredéke, és a húszas évektől a szocializmusig mutatja be Magyarország útját. A Szerelmem, Elektra című ókori témájú filmjében, olaszországi, izraeli alkotásaiban és végül „játékosan kódolt” kortárs munkáiban is „hű maradt mélységesen magyar alaptémájához, amely a szabadságvágy és annak elnyomása erőszakkal és fondorlattal” – írta a FAZ.

Theo Angelopoulos Jancsótól leste el a szüntelenül köröző kameramozgás technikáját, de a magyar művész a görög filmrendezővel ellentétben nem aratott nagy sikert Nyugat-Európában, leszámítva az A még kér a néppel Cannes-ban elnyert díjat.

Annál inkább rajongtak érte a filmkészítők Lengyelországban, Csehszlovákiában és Magyarországon, és idős korára az új filmes formák iránti nyitottságával hazájában „a fiatal rendezőnemzedék vezérlő csillaga” lett – emelte ki a FAZ.