Huszáros

Dunántúli barangolásainkat ezen a héten a sárvári várban folytatjuk. (Emlékeznek talán, az elmúlt hetekben előbb Szombathelyen, aztán Kőszegen tettük tiszteletünket – nem lehet nem felfedezni ebben a sorozatban a tendenciát. Meg a négynapos ünnepet.)

Aki régen járt Sárváron, mondjuk több mint húsz éve, annak van oka a meglepődésre. Aki, mondjuk, egy évtizede, annak is, de a másik irányban. Aki meg még nem járt sosem, annak úgyis mindegy.

Sárvár művelődéstörténeti szempontból igazi aranybánya. Szerényebb históriával rendelkező országok is megirigyelhetnék. Igazán a teljesség igénye nélkül: A Nádasdyak története Fekete Bégestől, összeesküvőstől, huszárostul, aztán a Wittelsbach família – főállásban bajor királyok, hercegek, grófok, de éppen itt értek véget –, aztán Kanizsai Dorottya, aki itt élt, aztán Tinódi, aki itt halt, aztán a rabláncra fűzött prédikátorok, akik itt raboskodtak, aztán a híres nyomda, és még sorolhatnánk szinte a végtelenségig. Sárvár múltja oly gazdag, hogy hat-hét gazdag múzeum is kitelne belőle.

Itt csak ez az egy van, de látszik, ez se bírja az új idők nehéz terheit. (Pedig az ember azt gondolná, hogy ha máshol nem is, itt visszafolyik annyi lé a németajkúakra méretezett gyógyvízből – bocs –, hogy jut elég a múzeum fényesítésére is.) Az állandó kiállítások viszonylag gazdag anyaggal rendelkeznek, de jól látszik, hogy húsz éve csak pusztulnak, porosodnak. A huszártárlat, mely két évtizede igazi szenzáció volt (a Nádasdy-huszárezred megmaradt kincseit Sárvárra bízta az utókor, ezt aztán a helyiek szépen kiegészítették), most kopott, színevesztett, szakadt kincseket mutat, meg azok fájó hiányát, s a többi kiállításon is régen járt restaurátor. Még arra sincs erő, hogy azt a régi órát, melyet valószínűleg tényleg a Nádasdy család használt (az egyetlen tárgy e nemben a várban), méltó módon tegyék közkinccsé.

Mit ki nem hoznának mindebből a sógorok! – sóhajt ilyenkor a nemzetére büszke látogató. Hogy aztán szeme megakadjon egy különös bizonyságlevélen, melyről első látásra úgy tűnik, nem múzeumba való ereklye, de tüzetesebb olvasása után megállapítható, hogy az: évtizedek múltán ebből fogják megérteni leszármazottaink, milyen országban éltek őseik.

Nádas Sándor