Hazai viszonylatban műfajteremtő, de az Oscar-díjhoz kevés – Post Mortem kritika

Bergendy Péter legújabb filmje ugyan megidézi a nyugati horrorok világát, de nem aknázza ki eléggé a történetében rejlő potenciált. 

2021. október 27., 08:11

Szerző:

Ha fellapozzuk a magyar filmek nagykönyvét, nem sok horror zsánerű alkotásra fogunk találni az elmúlt évtizedekből. Ennek oka tisztázatlan, ugyanis az amerikai filmgyártásban számos olyan alkotó van, aki szinte a zsebpénzéből forgatta le első horrorfilmjét, majd futott be nagy karriert az álomgyárban. A műfaj ugyanis legtöbb esetben nem igényel komoly pénzt, azonban néhány speciális effektet és a műfaj beható ismeretét már annál inkább. És valahol itt lehet a bökkenő. A magyar filmgyártás ugyanis egyelőre még mindig inkább keleti hatásokból dolgozik, a nyugati trendeket nem tudta még igazán magába építeni. Ezért is volt váratlan, amikor a Nemzeti Filmintézet bejelentette, hogy a jövő évi Oscar-díjátadóra Magyarország a Post Mortemet nevezi a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában.

Az unortodox döntésnek sok oka lehet, de személyes véleményem szerint az is közrejátszhat, hogy igazán nagy költségvetésű, arra érdemes alkotás nem igazán készült tavaly – amely a járványnak is köszönhető. 

A történet 1918 telén játszódik, amikor is az első világháborút épphogy csak túlélő Tomás (Klem Viktor) halottfotózásokat végez. A spanyol nátha és háború sújtotta Magyarországon ekkoriban ugyanis bevett szokás volt, hogy az elhunytak hozzátartozói szeretteik kisminkelt testével fotózkodtak egy utolsót. A férfi ezt követően összetalálkozik egy fiatal lánnyal, Annával (Hais Fruzsina), akinek kérésére elmegy egy faluba – ahol a járvány következtében rengetegen meghaltak, a hideg tél miatt pedig el sem tudják temetni őket – hogy az ott élőket utoljára lefotózhassa szeretteikkel. Itt azonban egy szellemjárás közepén találja magát, ennek hatására elhatározza, felderíti, miért kísértik a holt lelkek a falvat.


Fotó: InterCom / Szupermodrern Filmstúdió / Szvacsek Attila

Nagyon nagy piros pont jár a rendezőnek, Bergendy Péternek, amiért egy valós történelmi esemény közelében helyezte el a cselekményt, továbbá az is rengeteget dob az összképen, hogy az egész filmet áthatja az első világháború utáni, kelet-európai hangulat – ezzel ugyanis képes volt meghaladni a nyugati ijesztgetős filmek alapvetéseit. Ezektől eltekintve azonban szinte mindenhol az amerikai formulákat veti be a rendező. Agyonhasznált jump-scare-ek, rángatózó, természetellenesen mozgó emberek tömkelegét láthatjuk, melynek hatására elveszik az a misztikum, ami az első órában végig megvolt – ekkor ugyanis még nem mutatták meg a felfordulást okozó szellemeket.

Az amerikai filmek ekkor szokás szerint elkezdenek inkább a karakterekre fókuszálni, azonban itt ez sajnos nem valósul meg. Nem ismerünk meg részleteket a főszereplők előéletéből, csupán egy-egy információ van elhintve. És sajnos a földöntúliként bemutatott kapcsolatuk sem bontakozik ki igazán, csupán annyit tudunk meg, hogy mindketten éltek már át halálközeli élményt. A mellékszereplőkre sem helyeznek igazán nagy hangsúlyt, pedig Schell Judit és Anger Zsolt aztán tényleg mindent megtesz a sikerért, remek alakítást nyújtanak. 


Fotó: InterCom / Szupermodrern Filmstúdió / Szvacsek Attila

Kár érte, pedig az alapfelvetés kifejezetten érdekes volt, és egy kicsit filozofikusabb, spirituálisabb megközelítéssel a Post Mortem egy nagyon érdekes film lehetett volna. A halál koncepciója ugyanis egy olyan dolog, amivel évszázadok alatt sem tudott megbarátkozni az emberiség. Éppen csak abban különbözik a száz évvel ezelőtti halálfelfogás a mostanihoz képest, hogy akkoriban sokkal vallásosabb megközelítéssel álltak a kérdéshez. Ha ebben kicsit jobban el tudtunk volna mélyedni, és akár a dialógusokon keresztül jobban megérthettünk volna az akkori mentalitást, a film egészen más kategória lenne.

Hazai viszonylatban így is zsánerteremtő film a Post Mortem, de sajnos ez érzésem szerint kevés lesz az Oscar-jelöléshez és az átütő közönségsikerhez – még úgy is, hogy látvány tekintetében közel kifogástalan a megvalósítás. A történet vége nyitott, így akár egy folytatás is elképzelhető – reméljük itt kiteljesedhet majd a történet. 

A film előzetese az alábbi linken tekinthető meg:

 

Családja, barátai, pályatársai, tisztelői kísérték utolsó útjára Tordy Géza Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt, érdemes és kiváló művészt, a nemzet színészét, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját csütörtökön Budapesten, a Farkasréti temetőben.

Minden évben április 16-án tisztelgünk a holokauszt magyarországi áldozatinak emléke előtt. A nap arra emlékeztet, hogy 1944-ben április 16-án kezdték meg az első gettók és gyűjtőtáborok felállítását hazánkban. A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját megelőző délutánon Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat megemlékezést tartott az Óbudai Zsinagóga falára állított emléktáblánál. 

A magyar költészet napját 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük. Engedjék meg, hogy ezen a napon mi is tisztelegjünk a magyar líra előtt, ezúttal Nagy László csodálatos versével.