Erős dráma, jó előadás: 1945

Itt vér fog folyni. Hosszú késsel borotválkozik a falu jegyzője. Ekkor még nem remeg a keze. Túl vagyunk mindenen. A háborúnak vége. Nem jönnek vissza ezek. A házaikat hivatalosan utalták ki nekünk, a drogéria a mienk, a vendéglő is, a szatócsbolt is. Meg az ezüst evőeszköz is.

A babacipőre, a gyerekjátékra, a könyvekre meg az imádsághoz szükséges holmikra, az emlékekre nincs szükségünk. Ezeknek elég lesz egy gödör a zsidó temetőben. Mert hát ketten mégis visszajöttek.

A falu csalódott és ideges. Miért jöttek vissza? Bosszút állni? Mit akarnak? Mit vinnének? Háború után nincs felesleg! Amink van, arra magunknak is szükségünk lehet. És hát hogy mi szóltunk a csendőröknek? Ha mi nem, majd szólt volna más. Így mégis itt maradt, amit már megszoktunk: a drogéria, a vendéglő, a bútorok és az ezüsteszcájg. Itthon. A mi falunkban.

Ez különleges nap. Lakodalmas. A jegyző úr fia nősül, bár kis hiba ezzel a násszal is van. Pali, a pucer, aki a pártszolgálatosok fekete egyenruháját még nem tette le, sem az antantszíjat és a pisztolytáskát, oldalkocsis motorkerékpáron hordja a helység főjét, aki figyelteti a visszajötteket: merre mennek, mit akarhatnak? A másik pedig, a feljelentés delirizáló írója hiába megy gyónni a plébánoshoz, az nincs fogadókedvében. Nincs feloldozás. A falunak sem, de az ottaniak jobban tudják irányítani a lelkiismeretüket. (Nincs itt semmiféle furdalás, tessenek továbbmenni!)

A másnap mindig megviseli a túlélőket. Persze nem egyformán. A szelídektől is le tud szakadni az a gyenge ég. Az apokalipszis móriczi.

A negyvenes évek a harmincasok egyenes kiteljesedése volt. És az ötvenesek sem lettek volna olyanok a tragikus negyvenesek nélkül. 1945 pedig térítő fordulópont. Hungária – anno zero. Erős dráma. Jó előadás.

(Rendezte: Török Ferenc. Írta: Szántó T. Gábor. Kép: Ragályi Elemér. Zene: Szemző Tibor. Főszerepben Rudolf Péter.)