Egy óra Fridával

Kell ahhoz bizonyos fokú bátorság, hogy az ember operabérletet hirdessen a Spinozában, ismerve a hely adottságait meg a célközönség szokásrendszerét. De, tudjuk jól, Sándor Anna, e kultikus hely tulajdonosa és főnöke, ötletmestere és mindenese sosem volt híján a bátorságnak – többek között ezért is büszkélkedhet azzal, hogy a Spinoza Színház immár tízesztendős. (Az évforduló kapcsán jelent meg egy kis kötet, amely az eltelt utat mutatja be sok adattal és még több öniróniával.) Úgyhogy mára operasorozat is van, oly sok minden más mellett, a Spinozában. Vasárnap este például a Frida című „kuplé-operát” láthattuk, zsúfolásig megtelt széksorokból, a címszerepben Herczenik Annával, Diego alakítója pedig Hábetler András volt. Hogy mit jelent valójában a kuplé-opera? – ezt, amit láttunk, nevezzük inkább zenés betétekkel tarkított egyfelvonásosnak, vagy, ha tetszik, olyan kamaraoperának, ahol nemcsak áriák, duettek és recitatívók adódnak elő, hanem prózai dialógusok is. (A zenét Henk Nieland szerezte, a szövegkönyvet Ann Silberberg írta, a magyar szöveg Bradányi Ivánt dicséri, korholja.) Bárhogy is van, itt egy hol heveny, hol hevenyészett Frida Kahlo-életrajzot kapunk, hol mono-, hol sztereodrámában elbeszélve.

Azok számára, akik nem ismerik az aradi vándorfényképész lányából mexikói nemzeti ikonná lett autodidakta festőnő regénybe (és nem operába!) illő élettörténetét, festészetét, impulzív szerelmi életét, sok új információt is tartogat ez a bő óra. Azok számára, akik (a róla szóló könyvből, a bécsi nagy életmű-kiállításról vagy a Salma Hayek-filmből) már ismerik Frida Kahlo életét, marad az ének. Mert amennyire megnehezíti az intim tér, hogy valóságos drámai játék alakuljon ki benne (Czeizel Gábor rendező igyekszik mindazonáltal), annyira segíti az énekhangok áradását. Herczenik Anna és Hábetler András is ezt élvezi igazán: amikor megmutathatja, mit tud énekesként.

Jolsvai András