Bűbáj és mézesmadzag
Négy évet vártunk a Legendás állatok és megfigyelésük legújabb részére, de alig lett jobb, mint elődje.
A Harry Potter világa tele van rejtélyes lényekkel, varázslattal, bűbájjal és kalandokkal. Generációk nőttek fel ezeken a történeteken, keresve egy helyet, ahol önmaguk lehetnek. Ezt jelenti számukra a varázslóiskola, Roxfort. Ezért fogott el mindenkit a remény, amikor a Dumbledore titkainak előzetesben felvillant a kastély látképe: ez épp elég volt, hogy bizalmat szavazzanak neki, hogy az előző, Grindelwald bűntettei című epizóddal ellentétben ez a rész visszaadja majd a sorozat régi fényét azzal, hogy visszatér a történet gyökereihez. Ám legnagyobb sajnálatunkra nem így lett.
David Yates - aki már az ötödik Harry Potter rész óta rendezi a franchise filmjeit - most sem okozott csalódást: a varázslatok működnek, az akciójelenetek élnek, és a képi világa is pazar. A különböző kameratrükkökkel és effektusokkal szinte egy pillanat alatt a mágustársadalom helyszínein találjuk magunkat, amire csak ráerősít a CGI-jal létrehozott lények részletgazdag bemutatása. Ezekkel csupán akkor van gond, mikor a színészeknek közvetlen kapcsolatot kell teremteniük velük. Míg az előző részekből visszatérő furkász és bólintér esetében ez nem annyira kirívó, a Dumbledore titkaiban bemutatott lénynél szembetűnő a vizuális megoldás hiányossága.
A film legnagyobb hibája azonban nem is a rendezési nehézségekben rejlik, hanem magában a történetben. A varázslatos világot díszletül használták egy komoly politikai drámához, aminek alig volt köze a legendás állatokhoz, vagy az eddig megismert karakterekhez. Eddie Redmayne egy remek színész, tele potenciállal, és karaktere, Göthe Salmander az egyik legszerethetőbb varázsló az egész sorozatban. Mégis a film több pontján felmerült bennem a kérdés, hogy mi szükség rá? Hasonló véleménnyel voltam az egyetlen mugli, Jacob Kowalski visszaerőszakolásával is a történetbe. A karakter nem akart visszatérni a mágusvilágba, olyan feladata sincs, amit nem tudna megoldani bárki más, tehát az egyetlen indok a jelenlétére, hogy vicces.
Az előző rész lezárása alapján vártam, hogy jobban kibontsák Credence Barebone történetét, ám nem csak a karakterben rejlő potenciált nem sikerült kihasználni, de az őt alakító színész, Ezra Miller képességeit sem. A gyötrődése, hogy mégis kihez legyen hűséges, csupán pár snitt erejéig tűnik fel, a várt eredettörténetet egy másik szereplő meséli el, és a végén, a nagy csavart hozó felszólalása olyan gyenge, hogy bármelyik karakter elmondhatta volna.
Pozitív csalódást jelentett viszont az új Grindelwald. Az előző rész fehér hajú, sebhelyes őrültjével szemben (akit Johnny Depp alakított, és azután kellett távoznia a Legendás állatok-filmsorozatból, hogy becsületsértési pert veszített a brit Sun bulvárlappal szemben, amely ex-neje, Amber Heard vádjai alapján feleségverőnek titulálta) ezúttal egy higgadt, manipulatív főgonoszt kaptunk, aki sokkal jobban hasonlít a való világ szereplőihez. Mads Mikkelsenre elég ránézni, hogy hideg futkosson a hátunkon. Azonban pont ez az, ami miatt képtelenség elvonatkoztatni a színész egyik legsikeresebb szerepétől, Hannibal Lecterről.
Maga a cselekmény lapos, sok helyen értelmetlen, és logikailag sem mindig követhető. A szövegkönyvben vannak visszatérő elemek, amelyek a Harry Potter rajongókat szólítanák meg, de félő, hogy épp az ellenkezőjét fogják elérni vele, mint ami a szándékuk volt. A címben ígért titok pedig inkább mézesmadzag, mint fontos csattanója a történetnek.
(Legendás állatok és megfigyelésük - Dumbledore titka, 142 perc, forgalmazó: InterCom)
Szerző: Galambos Viktória
