Költészet napja: versek a villamoson, nyomozós játék, és kiderült milyen sütemény a kugler József Attila versében

Az ország számos pontján ünnepeljük ma József Attila születésnapja alkalmából a magyar költészet napját. Elég ha felülünk Budapesten a villamosra, de az ügyesebbek akár kötet is találhatnak Zavadától. De mi lehet az a kugler, melyből József Attila 5 forintért szeretne vásárolni, ha gazdag lenne?!

2024. április 11., 14:59

Szerző:

költészet napja alkalmából, és az azt követő két napon kortárs versek csendülnek fel szerzőik előadásában a 4-es és a 6-os villamoson – írja az Index.  A Budapesti Közlekedési Központ évek óta „versel” Budapest legforgalmasabb villamosvonalán a költészet napja alkalmából. 2024-ben a Vates művészet inspirálta ruházati márkával és a három kortárs szerzővel együttműködve hívja fel a figyelmet a magyar költészet fontosságára és sokszínűségére. Április 11-én, József Attila költő születésnapján ünnepeljük minden évben a magyar költészet napját Magyarországon már 1964 óta.

Április 11. és 13. között Kemény Zsófi költő, író, forgatókönyvíró, Simon Márton költő és Szendrői Csaba, az Elefánt zenekar frontembere, énekes-szövegíró szövegeit hallhatja az utazóközönség a 4-es és a 6-os villamoson, az egyik legforgalmasabb fővárosi vonalon, a szerzők előadásában. A költészet hete alkalmából elhangzó versrészletek mind egy-egy városi hangulatot keltenek életre a közlekedési eszközökön. A Vates és a BKK kezdeményezésének célja, hogy egy pillanatra kizökkentse, elgondolkodtassa a Budapesten utazókat. A költészet hete idén rendhagyó módon elsősorban nem a hazai irodalom klasszikusait helyezi előtérbe, hanem kortárs alkotók munkáit ismerteti meg az utasokkal. A Vates és a BKK többnapos kampányában a hangbemondáson túl további közös tartalmak is készülnek.

A költészet napja alkalmából a Libri nyomozós játékra invitál 

A vállalat jelentős klasszikus költőink budapesti szobraihoz, valamint a szerzők nevét viselő fővárosi közterületek egyes pontjaira kortárs magyar lírikusaink egy-egy kötetét helyezi el. Hogy Závada Péter, Kemény Zsófi, Simon Márton, Varró Dani és más kortárs szerzők verseivel hol találkozhatnak az olvasók, az április 11-én a Libri közösségimédia-felületein elhelyezett rejtélyes nyomokból derül majd ki – írja a Képmás. 

A játékos kedvű olvasók a főváros különböző pontjain többek közt Závada Péter, Kemény Zsófi, Simon Márton és Varró Dani köteteire bukkanhatnak rá. A költészet napján a Libri folyamatosan tölti majd fel az elrejtett kötetekre utaló nyomokat a saját közösségimédia-felületeire, a játékosok pedig természetesen haza is vihetik a megtalált példányokat.

Milyen sütemény a kugler József Attila versében?!

A Pénzcentrum most annak járt utána, hogy milyen sütemény lehetett Józsaf Attila egyik legkorábbi, legismertebb versében felbukkanó kugler, melyből 5 forintért szeretett volna a költő vásárolni.  A fiatal József Attila, Kedves Jocó! című versének témája a gazdaság vágya, melyet a libasült, a jó ruhák és a kugler szimbolizál:

Kedves Jocó!
 
De szeretnék gazdag lenni,
Egyszer libasültet enni,
Jó ruhába járni kelni,
S öt forintér kuglert venni.

Míg a cukrot szopogatnám,
Új ruhámat mutogatnám,
Dicsekednél fűnek fának,
Mi jó dolga van Attilának.
 
A költemény 1916-1917 tájékán keletkezhetett. Arról, hogy mit is érthetett József Attila kugler alatt, több elképzelés is van. Az egyik kézenfekvő megfejtés, hogy a minyonra gondolt, ugyanis ezt a desszertet akkoriban még kugler néven ismerték. A Wikipédia szerint a minyon (a francia mignon, azaz kis kedvenc szóból) magyar süteményfajta, amelyet az 1870-es években Kugler Henrik honosított meg Budapesten. A neve még az 1920-as években is kugler volt, ezután terjedt el a franciás név – írják. 
Vannak más elképzelések is arról, mit takarhat a versben szereplő kugler. Voltak ugyanis más sütemények is, amelyekre ráragadt a kugler becenév Kugler Henrik után. Sőt, van aki egyenesen úgy gondolja - például József Attila szövegkiadója, Stoll Béla -, hogy a vers másfajta édességre utal: szopogatnivaló cukorkákra, amit abban az időben nehéz volt beszerezni, így az ára is magas volt. Ezt támasztaná alá a "Mig a cukrot szopogatnám" sor is, bár ez szintúgy utalhat a minyon cukormázas bevonatára is.
 
József Attila nem viccelt a gazdagsággal versében. A lap számításai szerint az 5 forint mai értékén 10 ezer forintnyi minyont vagy cukorkát szeretett volna vásárolni.
 
(Kiemelt képünk forrása: HUNREN)