Bibiliothéque Pascal
Szuverén film. Nincs hova méricskélni: valósághoz, tapasztalathoz, dogmához, szabályrendszerhez, mert maga a kivétel. Szabályszabónak csak azért nem nevezném, mert unikális. Ezért sem utánozható, nem másolható.
Amit legelébb jóvá kell írnunk a forgatókönyvíró-rendezőnek, Hajdu Szabolcsnak, az a k-európai ismeretek enciklopédikus alkalmazási képessége. Már az indító vásárjelenet megfog. Az esőtől felháborodott polgármester dölyfje, az újraszült, bicskanyitogató különbségek, a kapcarongyként kezelt nő-férfi szereplők táncgroteszkje szituál bennünket, s mindegy, hogy a földrajzi atlaszban épp Románia, Magyarország vagy Szerbia felett tévedez az ujjunk. Egyhelyt vagyunk.
Minden arcon egy-egy regény. Ilyen jól szereplőt válogatni (válogattatni) az tud, akiben sokrétű látomás él, s nem főhőscentrikus, mert tudja, hogy mindenkiből epizodista lesz egyszer. A maga életében meg főszereplő.
A mese képi világa finom. Hol nyers, hol mesésen elemelt, szürreális, máskor bizarr, ahogyan a címszereplő műintézmény is az. Benne a blaszfémia és a perverz szerepjátszás egyesül az erőszakkal, szent drámákból kölcsönzött vendégszövegek a kuplerájzajjal, testek az idegen lelkekkel. Shakespeare Lolitával.
Kiválóak a különböző kultúrákból jött színészek. Hogy erős karmestert kaptak, látszik.
A látványvilág, a szuverén látomás a hatalmába kerít. S amikor a film végén a gyámügyi hivatal apparatcsikja végre ki akarja nyomozni, mi is történt valójában Monával, hősnőnkkel, mi – akik láttuk, amit láttunk – már nem a statisztikailag hihető, prózai történetnek hiszünk, hanem ezt fogadjuk el igaznak. A mesét. A való égi mását. Mert nem lehetett másképpen!
Nincs ennél nagyobb dicséret. Nincs a mű szuverenitására nyomósabb bizonyíték.
(Írta és rendezte Hajdu Szabolcs, operatőr Nagy András, főszereplő Török Illyés Orsolya.)
