Bejutott a döntőbe Kállay-Saunders András

A magyar versenyző Running című dalával jutott be az 59. Eurovíziós Dalfesztivál fináléjába kedden este Koppenhágában.

2014. május 7., 05:45

A Magyarországot képviselő énekes a verseny első elődöntőjében a 16 előadóból a tíz legjobb közé került a szakmai pontok és a közönségszavazatok kombinációja alapján kialakult összesítésben, így lett a 26-os döntő résztvevője.

Az utolsóként színpadra lépett Kállay-Saunders András magával ragadó, a B&W Hallerne tízezres közönségét is meghódító produkciót nyújtott. A magyar induló előzőleg, a sajtóközpont kedden délután lezárult szavazásán második lett a döntőbe jutásra legesélyesebbek sorában – számolt be róla az MTI.

Az M1-en a helyszínről élőben közvetített elődöntőben Kállay-Saunders András nagyszerűen énekelt. A versenyben a produkciók énekhangja élőben hangzik el, a zene azonban előre rögzített felvételről megy. Előadása alatt a vörös háttérvetítés volt a meghatározó, egyszerű fekete pólóban és szintén fekete nadrágban énekelt, mögötte két táncos, Likovics Alexandra és Nagy Tibor, valamint két vokalista, Cselovszky Rozina és Fedor Kyra volt a színpadon.

„Mostanában minden jó pillanatomban arra gondolok, hogy öt évvel ezelőtt látogatóba jöttem Magyarországra, és milyen furcsa a sors, a dolgok megváltoztak, itt maradtam, és azt csinálhatom, amiről álmodtam. Mintha újrakezdtem volna az egész életemet, hiszen az történik velem, amiről korábban már kezdtem azt hinni, soha nem fog megvalósulni. Köszönet mindenkinek Magyarországon, aki nekem ezt a lehetőséget adta” – mondta már az öltözőben Kállay-Saunders András az MTI-nek.