Bach Szilvia: Egy humorista nem hagyhatja ki a Müller Cecíliához hasonló figurákat

Bach Szilvia a 90-es évektől kezdve sikeres parodista, humorista, aki mindezek mellett az alkotás szinte minden formájában kipróbálta már magát. Egy budapesti kávézó teraszán arról beszélgettünk vele, hogyan indult be a karrierje, miként tekint leghíresebb karaktereire, illetve hogyan viszonyul a spiritualitáshoz. Szóba került a CBA-kampány híressé vált Icukája, de a humorista azt is elárulta a 168-nak, a Jolika nevezetű cigányasszony figurájánál hol húzódik a szórakoztató paródia és a sértő sztereotipikus ábrázolás közötti határ. 

Mit jelent önnek a humor?

A humor az alap, a lételem. Olyan emberekkel nem is barátkozom, akinek nincsen az a fajta humora, amin nevetni tudok. Egyszerűen unom őket. Minden emberi kapcsolatomban fontos számomra a humor. A jó míves humor minden ágát nagyon kedvelem, legyen az közönséges, elvont, vagy egészen abszurd. Nincs olyan része, amit ne élveznék. Na jó, talán a szóviccek.

Hogyan lett ön hivatásos humorista?

Hivatalosan hangutánzó parodista vagyok, és emellett humorista. 1990-ben hangutánzással megnyertem a Humorfesztivált. Ezzel a készséggel már óvodában is rendelkeztem. A legtöbb parodista gyerekkorból hozza az alapokat, mint példul a rajzolás esetében. Én énekeseket tudok jól utánozni, de most átváltottam prózára.

Nagyon sokáig a humorral párhuzamban civil munkákat is vállalt. Mikor dőlt el, hogy a humorból meg tud élni?

Amikor megnyertem a fesztivált, akkor annyira sok felkérés érkezett, hogy az akkori állásomat fel is kellett adnom, mert nem tudtam összeegyeztetni a dolgaimat. Volt olyan szilveszterem, hogy tizenhárom fellépésen kellett megjelennem. Bőven megéltem belőle.

Ön szinte minden művészi területen alkot, a humoristaság mellett fest, rendez, ír, énekel, színészkedik. Ezek közül melyiket élvezi a legjobban jelenleg?

A Rádiókabaréban rendszeresen megjelenik a Jolika nevzetű figurám, úgyhogy most ez a prózai karakter a kedvencem. Ő elég népszerű, úgyhogy sok helyre meghívják fellépni. Jolika egyébként nagy meglepetéssel készül, ami majd szeptemberben lesz látható a közösségi média platformokon. Olyan újdonságról lesz szó, amit eddig sosem csinált.

Jolika karakterével egy cigányasszonyt jelenít meg. Érte már önt azzal kapcsolatban kritika, hogy Jolika figurája esetleg sértő és előítéletes?

Nem, a közönség nagyon szereti. Sok roma ember is figyelemmel kíséri Jolika életének epizódjait, és tetszik nekik.

Fotó: Dimény András / 168.hu

Hol húzódik a határ a vicces paródia és a sértő, előítéletes utánzás között?

Ha az egész szöveget a saját hangomon mondom el, mint bármilyen nő, akkkor semmi sértő nincs benne. Csak a hanghordozás teszi jellegzetessé. Ugyanazok a problémák nála, mint minden átlagos embernél, származástól függetlenül. Van egy férje, akivel állandó harcban áll, van egy macerás anyósa, ami szintén tipikus, van egy vegetáriánus gyereke. Ez a légkör bárhol lehetne. Nincs kihegyezve senkire. Néha beleviszek olyan témákat, ami még fogyasztható, emészhető, mint például a roma nők helyzete a társadalomban és a családokban. A nők védelme mindenképpen megjelenik Jolikában, hátha valaki egy kicsit elgondolkodik.

Tehát társadalmi tükörnek is szánja Jolikát?

Kicsit tükör is. De csak amennyit lehet.

Azt nyilatkozta egyszer egy interjúban, hogy nem politizál.

Régen politizáltam keményen, a Spinoza Színházban volt egy népszerű önálló estem. Az nagyon kemény volt, a szakma is eljött és jelezték, milyen bátor vagyok. Akkoriban adtam rendesen a rendszernek.

Miért állt le?

Nem érdekelt már. Aki ezzel foglalkozik, azt elönti a szar. Annyian megbetegedtek, meghaltak már körülöttem, akik véresen politizáltak. Az egészségem többet ér. Egyszerűen már bosszantott, és parttalannak tartottam. Néha most is felszólalok, de sokkal lájtosabban, mint azelőtt.

Néhány kollégája direkt azért politizál az előadásaiban, mert szeretne felszólalni olyan társadalmi problémák ellen, amiket ők fontosnak tartanak.

És ez teljesen rendben van.

Már nincs olyan téma, amiről azt érzi, ez az ön ügye is, és fel kell szólalnia?

Mindenképpen az én ügyem is, de most már nem annyira szólalok fel. Méghozzá azért sem, mert sokszor a fellépések megszervezésénél a megrendelők azt kérik, ne legyen benne politika, mert elegük van. Ki akarnak kapcsolni az emberek, teljesen más agyamentséget akarnak látni. Ha léteznek rendiségek a humorban, akkor a Spinozában a magas rendű humornak egy fajtáját űztem. Ez most azonban a nagybetűs szórakoztatás. Ezen nem kell gondolkodni, csak önfeledten röhögni kell azon, hogy Jolika milyen hülyeségeket beszél össze-vissza, és elfelejteni a hétköznapi hülyeségeket, amiket amúgy is az arcunkba tolnak folyamatosan.

Fotó: Dimény András / 168.hu

A másik híres karaktere a CBA-kampány egyik ikonikus főszereplője, Icuka. Utólag hogyan értékeli ezt a szerepet és ezt a reklámot?

Imádtam forgatni. Amikor bennevan az ember, akkor teljesen más. Nagyon sokat gondolkodtam egyébként, hogy elvállaljam-e egyáltlán.

Mi volt a dilemma oka?

Politika. Felhívtam az összes barátomat, tanácsot kértem, és ők megnyugtattak, hogy ez csak egy szerep. Jókor jött, imádtam csinálni. Nagyon fárasztó, rettenetes nagy munka volt.

Tényleg? Ez meglep.

Az első dalt például fordítva kellett megtanulnom, és utána visszafele játszották le. De nagyon szerettem csinálni, jó volt. Az még egy külön öröm, hogy általában ezek a szerződések egy évadra köttetnek, viszont én két évadot dolgoztam velük.

Ez a kampány nagyon megosztóra sikeredett.

Ebben az élvezeti értéken kívül az volt a jó, hogy a gyerkekek is megismertek. Mindennap kaptam tőlük a rajongói videókat, énekelték a reklámban szereplő dalt. Még egy általános iskolába is meghívtak. Kijött kétszáz gyerek, elénekelték nekem a dalt, és valaki Csing Csing Icukának hív a mai napig. Ez egy sikeres projekt volt a maga módján. Megosztó, de sikeres.

A lánya, Danics Dóra megnyerte a legnagyobb kereskedelmi csatorna tehetségkutatóját, az X-faktort 2013-ban. Hogyan készítette fel őt arra, hogy az ismertséget kezelje?

Ebbe nőtt bele. Nem kellett kimondani. Megszokta, hogy ő egy ismert ember gyereke.

Fotó: Dimény András / 168.hu

Amikor megnyerte a műsort, akkor milyen nehézségekkel szembesültek emiatt?

Az nem okozott problémát, hogy én vagyok az anyukája. Nagyon sokan nem is tudták. Amikor megnyerte, inkább én kaptam gyalázkodó kommenteket, miszerint majd a Dóri hátán akarok újra felkapaszkodni. Pedig teljesen más műfajban dolgoztunk. De abból sosem adódott konkrét probléma, hogy ő az én lányom.

Egy interjúban azt mondta, már nem csinál prózai paródiát. Azóta megjelent a közösségi platformján egy videó, amelyben az országos tiszti főorvost, Müller Cecíliát parodizálja. Őt miért vette célkeresztbe?

Adta magát. Nem lehetett kihagyni. A hangját nem tudtam hozni, csak a karaktert. Jól sikerült. Sok ember telefonon gratulált utána. Cecília betalált.

Ezek szerint elképzelhető, hogyha lesz még ilyen egyedi karakter, akkor megjelenik még ehhez hasonló videó?

Persze. A paródiákban viszont teljesen hozom az adott személy hangját, itt csak a karaktert és a stílust hoztam. Egy humorista nem hagyhatja ki a Müller Cecíliához hasonló figurákat.

Énekes paródiákat is láttam öntől, azokat tervezi folytatni?

Nem. Leállok a paródiákkal. Marad inkább a próza, a karakterek.

Milyen új, autentikus karakterekere számíthatunk még a jövőben Jolika mellett?

Még nem tudom, gondolkozom terveken, de még nincsen konkrétum. Semmi nem biztos.

Az is köztudott, hogy önt érdekli a spiritualitás. Ez hogyan kezdődött?

A spiritualitás és az ezotéria a 90-es években gyűrűzött be Magyarországra. Ekkor indult az érdeklődésem. A gyermekem nagyon spirituális, ugyanis ebben nőtt fel, és tovább is vitte. Viszont a női magazinok által közvetített spiritualitást és ezotériát azért sosem követtem. A horoszkóp és a tarot kártya sem az életem szerves része, de mindennek az okát megvizsgálom. Meg kell fejtenem, mit hol csesztem el, mit kellett volna másképp csinálnom. A spiritualitás egy demokratikus világszemlélet. Érdekes, az én hivatásom ennek pont az ellentettje. Hivatalosan nem szabadna másokat gúnyolni, vagy pellengérre állítani, hiszen az az illető épp a legjobb tudása szerint végzi a saját feladatát. A humorista énem reflektál a jelenségekre. Tulajdonképpen nekem semmi bajom nincs például Müller Cecíliával. Sőt az égvilágon senkivel nem kéne, hogy bajunk legyen, mert mindenki az adott élethelyzetéhez, életkorához és tudásához mérten a lehető legjobbat igyekszik kihozni magából.

Fotó: Dimény András / 168.hu

Az imént említette, hogy humoristaként néha annak ellenére viccelődik másokon, hogy a spiritualitás ezt nem engedi meg. Hogyan tudja ezt a két énjét összeegyeztetni?

Nagyon simán. Az ember többrétű, máskülönben robotok lennénk. Attól is függ a viselkedésem, hogy milyen társaságban vagyok éppen. Ez mindenkinél így van. Nem mindig vagyok ugyanolyan. Bach Szilvia humorista, fest, ír, spiritualitással foglalkozik: ez mind én vagyok. A társadalom mindig bele akarja gyömöszölni az embert egy dobozba. Egyébként nem vallom magam se festőnek, se írónak, se színésznek. Humorista vagyok, aki nagyon szeret festeni, írni, rendezni. Nem hajtom erőszakkal a rendezést például, nincsenek ilyen jellegű elnyomhatatlan ambícióim.

Tehát elégedett azzal, amit elért?

Teljesen.

Van-e még valami, ami nagy álma a karrierjén belül?

Az égvilágon semmi. Minden tökéletesen alakult.

(Kiemelt kép: Bach Szilvia Ilona magyar színésznő, humorista, parodista, énekesnő, írónő interjút ad a 168.hu-nak, 2021. augusztus 17-én Budapesten. Fotó: Dimény András / 168.hu)