Az ifjú Viktória királynő

2010. március 19., 21:18

A legjobb jelmezekért Oscart kapott Sandy Powell, és az amerikai Golden Globe-ból, valamint a brit BAFTA díjból is hullott rá legalább néhány jelölésnyi (smink, maszk, látványtervezés). Erénye és karaktere ez a filmnek.

Történelmi história, tele királyi enteriőrökkel, angolparkkal, amely szakadó esőben is jól szabott. Olyan udvari népekkel, akiknek díszruhája a hajdani Bristol Hotel fogadóemberének a hímes-parádés ancúgjára emlékeztet (akit a kecskeméti baracktól kissé illuminált welszi herceg hajdan a kebelére vont, minimum ellentengernagyot gyanítva benne...)

Bensőséges jelenet, amikor őfelsége megcsókolja őfenségét vagy fordítva, s révükön bepillantást kapunk az uralkodás nehéz mesterségébe.

Viktória bevonult a történelembe (mint Európa nagymamája: harminchét unokája volt – az egyiket például Vilmosnak hívták, és civilben ő volt a német császár, a hálátlan!). Férjéhez, az ugyancsak német Albert herceghez – bizalmatlan természete és sértettségei dacára – a királynőt mély szerelem fűzte. Háromezer emlékművet emeltetett Albertnek, évtizedekig gyászruhát hordott. Nem lépett új házasságra. Csupán volt férjének vadászmesterét engedte magához.

A gyerekként elnyomott, hiányos műveltségű hercegnőből éppen férje hatása révén vált a kultúra és a szociális érzékenység híve. Majdnem hatvannégy évig uralkodott, egy korszak szállt sírba vele. A világra nyitottabb volt, mint közvetlen környezetére: öregkorában megtiltott minden változtatást. Rögeszméjévé vált, hogy „megállítja az időt”. Lefényképeztette a szobákat, és úgy kellett őket megőrizni.

Az angolok nagyok ezekben a históriai filmekben, kiválóak a színészeik (itt: Emily Blunt, Rupert Friend, Paul Bettany és társaik), aprólékos a korrajz és környezetábrázolás, előkelő a modor, hideg a vér, s amikor egy-egy lövés eldördül, mint itt is, profin tudják érzékeltetni, hogy a világ gyémánttengelye kiugrott a helyéről, amelynek állásáról ők mint angolok pontosan informálva vannak. (A merénylet néma és lassított képsora tanítani való!)

(Rendezte Jean-Marc Vallée)