Az elmúlás kálváriája
François Ozon legújabb alkotásában, a Minden rendben ment című filmben az aktív eutanázia igen bonyolult, megosztó kérdéskörének szokatlan dimenziói tárulnak elénk egy család ténylegesen végigélt kálváriájának az érzékeltetésével. Az adaptáció megtörtént eseményeken, a főszereplő, Emmanuèlle Bernheim regényén alapul.
Az alkotás in medias res indít: Emmanuèlle (Sophie Marceau) egy telefonhívást kap, édesapja, André Bernheim (André Dussollier) sztrókot kapott. A nő a testvérével, Pascale-lal (Géraldine Pailhas) együtt azonnal a kórházba siet, ahol az édesapjukat szinte reménytelen helyzetben találják. Nem sokkal ezután André arra kéri Emmanuèlle-t, hogy segítsen neki meghalni.
A Franciaországban tiltott eutanázia ellenére találjon számára valami megoldást a mesterséges, mielőbbi eltávozásra.
Ozon filmje ezután – miközben egyre mélyebbre ás a Bernheim család történetében – André személyiségével összefüggésben enged bepillantást az eutanázia különös vonatkozásaiba. Az idős férfi apró gesztusaiból, abból, ahogy a lányaival kommunikál, és ahogyan a szintén nagybeteg, Parkinson-kóros feleségéről, Claude-ról (Charlotte Rampling) beszél, szép lassan kiderül: egy zsarnok, maga körül mindenkit az uralma alá vonó férfiról van itt szó, akinek a kéréseit, ahogy Emmanuèlle fogalmaz: „nem lehet visszautasítani”. Ily módon Emmanuèlle sem képes nemet mondani az apja kívánalmára, még akkor sem, ha erre csak Svájcban van lehetőség.
Azzal, hogy André kérése éppen a lánya felé irányul, már bele is csöppentünk az eutanázia perverzitásának kellős közepébe. Gondoljunk csak bele, a gyerekünktől ilyet kérni olyan, mintha azt kérnénk: a gyerekünk velünk együtt haljon meg, hiszen ő vér a vérünkből, tehát ha az önkéntes halált választjuk, azzal a gyermekünk egy részét is halálra ítéljük. Sophie Marceau mély érzelmeket tükröző játékában ráadásul a kérés perverz jellegét tovább fokozzák a lány apja iránti ambivalens érzései. Emmanuèlle helyzete – akit az apja kisgyerek kora óta folyamatosan megaláz, ám akibe azonnal belekapaszkodik, ha valamire szüksége van – az apa-lánya viszony bonyolultságára, a szeretet és a gyűlölet átjárhatóságára is felhívja a figyelmet. A kérés perverzitását pedig tovább fokozza, hogy Bernheimék zsidó család, amelynek egyik tagja annak idején megjárta a koncentrációs tábort. André neki szegezett mondata, hogy a „túlélés nem élet”, nemcsak André kegyetlen bánásmódját mutatja egy újabb rokonnal szemben, hanem a múlt traumáinak sebeit is felszakítja.
Mindezt a film gyönyörű szimbólumrendszere támasztja alá: a kenyér, az étel állandó jelenléte, Emmanuèlle evészavarai, és egyáltalán, az ételhez való bonyolult viszony a lelki sérelmek fizikai leképeződésévé válik Ozon filmjében. Miközben az aktív eutanáziára ilyesfajta finom részletekkel fókuszál, André személyiségjegyeinek felvázolásával ez a mozi azt is megérteti velünk, hogy a cím, miszerint „minden rendben ment”, miért csakis az ő szemszögéből lehet adekvát. Đ
(Minden rendben ment, 113 perc, forgalmazó: Vertigo Média Kft.)
