A természet majmai?
Az „utánzó” festészet művelőit némely teoretikusok a címben foglalt módon minősítették, mondván: ezek az alkotók csak majmolják, másolják a természetet, vagyis „látásuk nem autonóm”. Ugyanakkor a produkciók elbírálásakor sokan meglehetősen egyszerű esztétikát alkalmaznak, azt tartván döntőnek: hasonlít vagy nem hasonlít az eredmény a modellhez (tájhoz, archoz, termethez)?
Meglepő módon a „modern” művészet sem nélkülözi a klasszikus gyökereket. Már Platón felhívta a figyelmet „a geometriai formák abszolút szépségére”, s innen már csupán egy kétezer-ötszáz éves történelmi ugrás a XX. századi absztrakt!
A modern művészet új teóriákat igényelt: ő nem ábrázolni akar, hanem kifejezni. Alkotói számos „izmusban” tehették próbára érzékelésüknek és kifejezőképességüknek eredetiségét, erejét. A „naiv művészetfogyasztó” nagyjából az impresszionizmusig tudja viszonylag könnyen követni az új formanyelvet, de „elveszti a fonalat” az expresszionizmus, kubizmus, futurizmus, szürrealizmus vagy az absztrakt avantgardizmusában. Olyannyira, hogy néhol ezeknek az irányzatoknak a tagadása az állami politika rangjára emelkedett (a náciknál az általuk „elfajzott művészetnek” nevezett iskolák műveinek megsemmisítésében vagy külföldi kiárusításában, a bolsevikoknál az alkotások zárt anyagba helyezésével).
Antonello Negri könyvében a francia felvilágosodástól a XX. század harmincas éveinek derekáig vizsgálja a modern festészet törekvéseit, divatjait, iskoláit, a múzeumok és a kortárs művészek viszonyát, a közízlés változásait, valamint „a szépség demokratizálódásának kockázatait” (fotográfia, nyomtatható grafika stb.). A könyv illusztrációs anyaga roppant gazdag, és nálunk kevéssé ismert olasz, amerikai, német, skandináv példákból hoz igen szépeket. Az viszont kevéssé érthető, hogy egy festészetről szóló tanulmányantológia hogyan elégedhet meg a fekete-fehér illusztrációkkal.
(Antonello Negri: Festők társasága – A modern festészet színterei – Tizenegy tanulmány. Fordította: Bánki Vera. Holnap Kiadó.)
Erdélyi S. Gábor
