A kékek és a zöldek

„Megjelenés előtt átolvastam a kéziratot, és nem tudtam lányegeset hozzáfűzni” – mondja a szerző. Szilágyi Ákos a nagy válságsokk első periódusában fejezte be a „hideg polgárháborúról” írott könyvét. Amikor a csata már eldőlt, „eljött az interregnum”, a diadalmas „új honfoglalás” kora.

A „magyar hisztériát”, a „nyolcéves háború” fázisait, hadmozdulatait még nem próbálták ilyen sokféle nézőpontból, a tudományos beszédmódok között kötetlenül mozogva ábrázolni.

A „Kékek és a zöldek” szűken vett kampánycélra „használhatatlan”. Vitára, szemléleti felfrissülésre annál alkalmasabb. A cím metaforikus. A Circus Maximus őrjöngő kocsihajtó pártjaira, kemény magjaira, az érzület és „ösztönpolitika” modern korszakára utal. Egy világra, amelyből lassan eltűnnek „ódon eszmék”, ideológiák. A politikai racionalitás helyét elfoglalja a látvány, a látszat és az „élmény”, a botrány és a cirkusz. A kékek pártja törvényszerűen hívja életre a zöldekét, és fordítva. Ettől kezdve a tudatosan teremtett káosz, a széthullás, a meghasonlás uralja a közéletet. Látszat és valóság összeolvad.

A szerző nem kimérten távolságtartó. Nem titkolja, a háborút a „Leválthatatlan Párt”, a „felkent király” kezdte, tudatosan rombolva a magyar társadalom belső szuverenitását, erősítve a hitet: miniszterelnököt nem a többség választ. Az „születik”. Ha mégis leszavazzák, álruhás királlyá lesz, akit csak ördögi ármány („csalás”) fosztott meg jogos örökétől. Most visszatér. Ez érzéki öröm, hangrobbanás, az igazság diadalünnepe. De a cirkuszban nem szünetelnek a versenyek. Indulunk is. Kezdődnek a délutáni futamok.

(Szilágyi Ákos: A kékek és a zöldek. Új Palatinus Könyvesház.)