24 órás non-stop táncra készülnek
2011. február 18. és 20. között rendezi tánchétvégéjét a Miskolci Nemzeti Színház tánctagozata. Három regensburgi produkció, és egy 24 órás táncmaraton várja a műfaj kedvelőit és művelőit!
A miskolci tánctagozat alkotói azt vallják, hogy a műhelynek nyitottnak kell lennie. Be kell fogadnia és meg kell mutatnia mindazt, amit a kortárs tánc területén a legjelesebb társulatok és alkotók létrehoztak. Ennek jegyében volt a Tánchétvége Miskolcon vendége az elmúlt években a Közép-Európa Táncszínház, az Artus (Goda Gábor társulata), Bozsik Yvette Társulata, a LA Dance Company (Ladányi Andrea társulata) és a legendás Győri Balett – impozáns névsor: a kortárs magyar táncélet színe-java.
A 2011-es Tánchétvége Miskolcon rendhagyó esemény lesz abban a tekintetben, hogy a program első alkalommal lát vendégül külföldi balett-társulatot. A Regensburgi Színház három előadással mutatkozik be a miskolci színház hatodik éve megrendezésre kerülő hagyományos kortárs táncművészeti eseményén. A regensburgiak gyerekeknek (és felnőtteknek) szóló előadása a Pulcinella. A Sztravinszkij zenéje által ihletett táncmű a személyiséget kapott babákról szól – ám egyikük megmaradt babának. Ő a jel: kik voltunk, mivé lettünk? A Between Fear and Sex három koreográfus látomása a szerelemről, az emberi kapcsolatokról és a magányról. A NordNordWest – Bolero című koreográfiában nemcsak az ismert Ravel-mű tűnik fel, hanem a tangó életérzése mellett Shakespeare halhatatlan figurája, Hamlet is.
A Regensburgi Színház prózai és zenés tagozata mellett nagy hagyományú balettegyüttessel is rendelkezik, amely évente több klasszikus és kortárs táncprodukciót is bemutat. A Miskolc és Regensburg színházai közötti kapcsolat hosszú évekkel ezelőtt kezdődött. Az együttműködésnek a közelmúltban több állomása is volt: közös produkció létrehozása, alkotóművészek cseréje, idén tavasszal pedig produkciók vendégjátéka - írta a