Magyar idő szerint március 3-án hajnalban adták át 97. alkalommal az Oscar-díjakat, mutatjuk a nyertesek teljes listáját.
Idén nem sikerült magyar szakembernek Oscar-díjat nyernie, Jancsó Dávidot végül nem díjazták A brutalistáért.
A tavasz első honapjában is akad olyan könyv, amit érdemes lesz elolvasni.
Február 28-án Tompos Kátya-emlékkiállítás nyílik a Bajor Gizi Színészmúzeumban.
Hétfő hajnalban 97. alkalommal adják át az Oscar-díjakat, most eláruljuk, mekkora esélye van Jancsó Dávidnak arra, hogy megnyerje a kategóriáját.
2008. december 29., 20:27
Játékbolondok, figyelem! Amennyiben zsugázni támad kedvük, netán vernék a blattot, ne adj isten az ördög bibliáját szeretnék forgatni, akkor a mai napnál keresve sem találhatnának erre jobb alkalmat. 1996 óta ugyanis a magyar kártya elszánt művelői és avatott ismerői minden évben december 29-én ülik a szentként tisztelt dekk ünnepét. Prózaibban szólva: ma van a magyar kártya napja.
2008. december 29., 18:50
Az Elefánt Parádé ormányos szobrainak csaknem a harmada már biztos kezekbe került; több mint 30 művész jelentkezett eddig a budapesti közterületi kiállításon bemutatandó elefántszobrok megfestésére, dekorálására - írja az MTI.
2008. december 29., 12:28
Közel négymilliárd forintot költöttek festményekre a gyűjtők és a befektetők a novemberi és decemberi árveréseken; ez majdnem tíz százalékkal több, mint a tavaly téli összleütési érték - írja a Világgazdaság hétfőn.
2008. december 28., 20:45
Az operettszínház új előadása, a Shakespeare ötletéből írt Szentivánéji álom egy fontos gyakorlatelméleti kérdés körül forog: vajon komolyan gondolják az alkotók, vagy viccelnek? Ha komolyan gondolják, akkor mondanivalóm végére értem. Ha viccnek szánták, akkor folytatom.
2008. december 28., 16:27
Várható volt, hogy Hollywood nem hagyja ki a lehetőséget: tárgyalások folynak amerikai producerek és a kolumbiai kormány között Ingrid Betancourt fogságba esésének és kiszabadulásának megfilmesítéséről.
2008. december 28., 14:44
Úrrá kellett volna lennem az érzelmeimen - nyilatkozta a színész a Daily Mirrornak az Oprah Winfrey-showban nyújtott 2005-ös szerepléséről.
2008. december 28., 08:12
Százezer dollárt fizetett egy ismeretlen magángyűjtő Kurt Cobain gitárjáért. A Nirvana együttes néhai frontemberének hangszerét egy Sluggo nevű punkrockzenész, a The Grannies and Hullabaloo együttes tagja bocsátotta árverésre.
2008. december 27., 22:26
Száznyolcvan éve, 1828. december 29-én született Keszthelyen Szendrey Júlia író- és költőnő, Petőfi Sándor felesége.
2008. december 27., 14:15
A képek bejárták a világot, a kor ikonjai közé kerültek, de Nico Koster holland fotós 150 negatívjának csak egy részét hozta nyilvánosságra a De Telegraaf című holland lapban, amelynek dolgozott. A többit betette egy dobozba, amelyről elfeledkezett, majd később azt hitte, hogy az el is veszett.
2008. december 27., 09:19
Egyik kezünkkel túrjunk bele a hajunkba és közben süssük le a szemünket – így szól Patrizia Gucci egyik csábítási trükkje. Lehet, neki bejött, így másnak is javallja. A híres firenzei család negyedik nemzedékéhez tartozó hölgy divattervező, festő és újságíró. Két könyve is megjelent magyar fordításban: az egyik a csábítás trükkjeibe, a másik pedig a szinglilét rejtelmeibe avatná be az olvasót.
2008. december 27., 05:48
Tagadja, hogy rosszul élnének, de azért rövid pórázon tartja Marcot.
2008. december 26., 22:18
Komoly intellektuális kihívás elé néz, aki elmegy Dániel András új kiállítására a Godot Galériába. Már a tárlat címe zavarba ejti a látogatót. „Beszélj, vagy hallgass örökre...” – mondja a cím, pontosabban idézi, és ezzel máris a legteljesebb bizonytalanság vár ránk: vajon kinek szól a felszólítás, a nézőnek, a képek hőseinek vagy az alkotónak?
2008. december 26., 12:16
Tizenötödik születésnapját koncerttel ünnepli kedden az A38 hajón a hazai elektronikus zene kiemelkedő csapata, az Anima Sound System. Prieger Zsolt alapító tag, zenekarvezető az elmúlt másfél évtizedről és a tervekről egyaránt beszélt az MTI-nek.
2008. december 25., 19:30
78 éves korban elhunyt Harold Pinter Nobel-díjas brit drámaíró, rendező - jelentette be csütörtökön a családja Londonban.
2008. december 25., 11:21
Száztíz éve, 1898. december 27-én született Gombaszögi Ella, avagy Elluska, ahogy mindenki hívta, a múlt század első felének meghatározó színészegyénisége, a Gombaszögi nővérek legfiatalabbja.
2008. december 24., 16:08
Várhatóan 2011. júniusában nyitják meg a látogatók előtt a Szépművészeti Múzeum föld alá süllyesztett bővítését. A két szinten terjeszkedő új térből több ponton keresztül visszatekinthetünk majd a régi épületegyüttesre, a szellemi és építészeti hagyományok folytatásaként. A beruházás 3,7 milliárdjának kilencven százalékát európai uniós forrásból fedezik, 10 százalékát az állam adja – sorolta Baán László, a múzeum főigazgatója.
2008. december 24., 11:51
Véget ért a 168 Óra Online többkezes novellapályázata.
2008. december 24., 06:20
Újra összeáll az Omega együttes, hogy március 14-én koncertet adjon Varsóban, a Kultúra és Tudomány Palotájában.