Érdekli a tök alsó rejtélye?
Játékbolondok, figyelem! Amennyiben zsugázni támad kedvük, netán vernék a blattot, ne adj isten az ördög bibliáját szeretnék forgatni, akkor a mai napnál keresve sem találhatnának erre jobb alkalmat. 1996 óta ugyanis a magyar kártya elszánt művelői és avatott ismerői minden évben december 29-én ülik a szentként tisztelt dekk ünnepét. Prózaibban szólva: ma van a magyar kártya napja.
Az első és legfontosabb dolog, amit a magyar kártyáról tudni kell, hogy magyar. Ez meglepőbb fejlemény, mint a gyanútlan olvasó elsőre hinné. Jó százötven évig ugyanis a világ az ilyen típusú játékot az osztrák (bécsi székhelyű) Piatnik műhelynek tulajdonította.
Az alsó és felső lapokon Schiller 1804-es drámájának, a Tell Vilmosnak alakjai láthatóak, amely a pakli eredetét firtatókat még inkább összezavarta. A köztudatban emiatt helvét, vagy svájci kártya néven ismerték sokáig.
Itt állunk tehát egy svájci témájú, osztrák gyártmányú kártyacsomaggal. Hogy lesz ebből mégis magyar?
Úgy, hogy az első pakli bizonyíthatóan Schneider József pesti kártyafestő mester keze munkáját dicséri. Schneider a kicsiny alpesi ország történelméből kölcsönözte a figurákat, ami érthető is, hiszen az első csomagok elkészítésekor még a XIX. század elején, a ’48-as forradalom előtt járunk. Magyarországon jócskán érezhető a monarchiaellenes hangulat, viszont a birodalmi cenzúra nem engedélyezné olyan játék elkészítését, amelyen magyar történelmi alakok, Habsburgok ellen harcoló nemesek sorakoznak.
A mester nyilván nem reszkírozta volna, hogy a hivatalos „szervek” emiatt zaklassák.
A százötven éves rejtélyt csak 1973-ban sikerült megoldani. Ekkor történt ugyanis, hogy egy kártyákkal foglalkozó szakértő és történész kutatása során rábukkant egy ismeretlen Schneider-féle „őspaklira”, amely már a „Tell Vilmos” figuráit viselte, viszont az addig ismert Piatnik-kártyáknál jóval régebbi dátumozás szerepelt rajta.
Schneidernek Budapesten, a mai VII. kerületben, a Kiskereszt utcában (ma Kazinczy utca) volt műhelye. Az általa festett kártyalapok a korban divatos biedermeier stílust követik. Jellegzetességük a tükörképesség volt, ami azt jelenti, hogy a kihúzott lapot nem kell forgatni, hiszen mindig jó irányba áll. Ezzel ellentétben, a korban inkább az egyalakos kártyaillusztrációkat használták. Így az újítás nem csak Magyarországon, de egész Európában hódított.
Valószínű, hogy a ’48-as szabadságharc leverése után a Schneider-féle kártyákat betiltották, illetve elkobozták, mert ebből az időszakból nem maradt nyoma a paklinak – innen a másfél évszázados félreértés.
