2011. június 23., 11:40

Két és fél hónap után, óvadék ellenében szabadon engedték Ai Weiwei kínai képzőművészt, akit április 3-án a pekingi reptéren tartóztattak le, mielőtt felszállt volna a Honkongba tartó gépre. Azóta semmit sem lehetett tudni a hol étéről. A nemzetközi sajtó folyamatosan nyomás gyakorolt Kínára és követelte a művész elengedését, emellett több városban is szimpátiatüntetést tartottak Ai Weiwei szabadságáért. Sejthetően ennek a kitartó tiltakozási hullámnak köszönhető szabadon bocsátása.

2011. június 23., 09:38

Július 1-jén és 2-án látható Szegeden Madách drámai költeménye Ónodi Eszter, Trill Zsolt, Rátóti Zoltán főszereplésével, Vidnyánszky Attila rendezésében. Az ember tragédiája ünnepi előadásként, "szélesvásznú" produkcióként kerül nézők elé. Vidnyánszky a beregszászi társulattal két alkalommal rendezte meg Madách drámai költeményét; alkotótársai ezúttal Alekszander Belozub díszlet- és jelmeztervező, Gemza Péter koreográfus és Verebes Ernő zeneszerző lesznek.

2011. június 23., 07:10

Nyolcvanegy éves korában elhunyt Bácskai Mihály Apáczai-, Csokonai- és Radnóti-díjas pedagógus, a szentesi Horváth Mihály Gimnázium egykori igazgatója, a drámatagozat megálmodója – közölte a város polgármestere szerdán az MTI-vel.

2011. június 21., 20:15

A törvény felfeslő szövedéke alól ezúttal egy könnyűkezű, simlis, pénzre hajtó ügyvéd bukkan elő, aki korrupt rendőrökkel üzletel, kis halakat ránt ki a pocsolyából, ügyfeleit anyagi érdekeltség szerint képviseli. Kilóg a sablonból, nincs sem elegáns, sem dohányfüstös irodája, mint más Los Angeles-i magánnyomozóknak, pártfogóknak, tekintélyes embereknek. Egy fekete Lincoln Continental hátsó ülésén praktizál, mint egy gördülő utcalány.

2011. június 21., 11:09

Jolsvai András videóbarangolásai során a főváros egy-egy ismert szegletét mutatja be honlapunk látogatóinak – nagy empátiával és irigylésre méltó ismeretanyaggal. A tizedik találkozás alkalmával a Római Strandfürdőben tölthetünk el vele néhány kellemes percet.

2011. június 20., 18:07

Így nevezte ironikusan, de találóan egy kortárs német író azokat az állami és pártvezetőket, akik maguk is részt vettek hatalmuk békés lebontásában. Gorbacsové volt a példaszerű főszerep.

2011. június 20., 05:33

Ne basszunk már szekéren! - hangzik el Mohácsi János, a XI. Pécsi Országos Színházi Találkozó legjobb rendezőjének két versenydarabjában is az éles mondat, amely az eddigi talán legpolitikusabb POSZT jelmondata is lehetne. Alföldiék taroltak, Vidnyánszky felrúgta a széket és távozott. A színház beszél és kérdez a történelmünkről, cigányokról, zsidókról, homoszexualitásról, mindenről, amiről mi nem tudunk.

2011. június 19., 18:24

A szakma és a közönség fődíját is elnyerte Alföldi Róbert rendezése, a Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból az idei Pécsi Országos Színházi Találkozó versenyén. A darab egy második világháború utáni német közösséget mutat be, amely kiveti magából homoszexuális tagját. Díjazták a Nemzeti Színház három színészét is, Radnay Csillát, Hevér Gábort és Szabó Kimmel Tamást.

2011. június 19., 15:35

Vasárnap este fáklyás sorfallal demonstrál a József Attila Színház társulata, amelynek a márciusban kinevezett igazgatóját a közelmúltban leváltották. Az évad végi demonstráció oka az intézmény bizonytalan jövője.

2011. június 19., 12:48

Tizenegy Kossuth-díjas alkotó- és előadóművész írt levelet Orbán Viktor miniszterelnöknek annak érdekében, hogy szülessen mielőbb döntés a Magyar Állami Operaház főigazgatói posztjának ügyében. A levelet Marton Éva énekesnő és férje, Marton Zoltán juttatta el péntek este az MTI-hez.

2011. június 19., 11:02

Nyolc éven át folytatta határon túli műemléki programját a Teleki László Alapítvány. 2007 óta azonban támogatás hiányában tehetetlenek a pusztulással szemben – írja a műemlékem.hu magazin.

2011. június 18., 20:27

A Stockholmba érkező külföldiek gyakran teszik föl a kérdést: miért nem találnak a városban semmit, ami arra utalna, hogy az ABBA ide kötődik, hogy innen – honnan is? – repültek ki egymás után azok a dalok, melyek aztán a világ slágerlistáinak csúcsán tanyáztak hónapokon át. Miért nem teszi a város egyik saját márkájává a négy betűt, ahogyan ezt, például Liverpool csinálja a Beatles-szel vagy utóbb New York, a Sex and the City filmmel... Pedig, mint mondani szokás, volna rá igény!

2011. június 18., 10:08

Tizenegy Kossuth-díjas alkotó és előadóművész írt levelet Orbán Viktor miniszterelnöknek annak érdekében, hogy szülessen mielőbb döntés a Magyar Állami Operaház főigazgatói posztjának ügyében. A levelet Marton Éva énekesnő és férje, Marton Zoltán juttatta el péntek este az MTI-hez.

2011. június 17., 14:08

Debütáló filmjében pozitív csalódást okoz Christina Aguilera - Kiszámítható, mégis bájos történet, sajnálom, hogy nem moziban tekinthettem meg. A Christina Aguilera és Cher főszereplésével készült Burlesque itthon csak DVD-n jelent meg.