Akár hétvégén is remek szórakozást nyújthat egy-egy klasszikus film.
Újraindult Réczei Tamás Dobd be magad! című műsora, és a harmadik epizód vendége Béres Attila rendező, a Miskolci Nemzeti Színház ügyvezető igazgatója. A talkshow ezúttal is kizárólag a 168.hu felületén látható – alább találja a legfrissebb részt, ne hagyja ki!
Újraindult Réczei Tamás Dobd be magad! című műsora, és a harmadik epizód vendége Béres Attila rendező, a Miskolci Nemzeti Színház ügyvezető igazgatója. A talkshow ezúttal is kizárólag a 168.hu felületén látható – alább találja a legújabb részt, ne hagyja ki!
Benjamin Appl világhírű német bariton és Villányi Dániel zongoraművész Franz Schubert Téli utazását adja elő a magyarországi deportálások 80. emlékévének kiemelt eseményén az Óbudai Zsinagógában szeptember 30-án 19 órakor. A koncert meglepetést is tartogat, hiszen Schubert kuriózumnak számító kórusművét, amelyet a 92. zsoltár héber szövegére komponált e koncert kedvéért tanulta meg Benjamin Appl.
Ady Endre és Léda kapcsolatának egyik tragédiája, hogy Léda 1907-ben halva született kislányt hozott a világra. Bár egyértelmű bizonyítéka nincs, Ady magáénak érezte a gyermeket. Néhány évvel később, már Ady halálát követően, szárnyra kapott a pletyka, hogy a költőnek van egy fia.
2022. március 9., 10:58
Fiala János kérdéseire L. Simon László, a Nemzeti Múzeum főigazgatója válaszolt a Keljfeljancsi adásában.
2022. március 9., 07:47
Alapos utánajárás után készítették el a nagyszabású katasztrófafilmet.
2022. március 7., 18:45
A Harry Potter írója komoly felajánlást tett.
2022. március 7., 16:23
Bucz Hunor, a Térszínház alapító igazgatója 79 éves volt.
2022. március 6., 19:59
Szohijevet 2014-ben nevezték ki a Bolsoj művészeti vezetői posztjára.
2022. március 6., 07:48
Matt Reeves legújabb alkotása megmutatja, hogy lassan egy tucat Batman-film után is lehet még újat kihozni egy már jól ismert történetből.
2022. március 4., 12:36
A filmfesztiválok is kizárják az orosz delegációkat.
2022. március 1., 19:39
Kizárják az orosz delegációt a következő cannes-i filmfesztiválról.
2022. március 1., 10:51
Nincs új film, amíg nincs vége a háborúnak.
2022. február 28., 12:40
Filmhős, politikai hős, katonai hős?
2022. február 22., 11:29
Többek között Justin Bieber, Calvin Harris, Tame Impala is fellép majd a 2022-es Sziget Fesztiválon.
2022. február 20., 17:42
Van, hogy a politika annyira abszurd helyzeteket szül, hogy azt csak művészettel lehet ellensúlyozni.