Időjárás: két vármegyére is figyelmeztetést adtak ki
A következő napok időjárása nem lesz kedvező, és több vármegyére is figyelmeztetést adtak ki.
Az elmúlt napokban megérkezett Magyarországra a hidegfront, és jelentősen megváltozott az időjárás. A következő napokban sem számíthatunk melegebb időre, és az erős széllökések miatt még hidegebbnek is érződhetnek a maximumok. Az előrejelzések szerint, akár mínusz 12 fok is lehet.
A szeles időjárás miatt figyelmeztetést adtak ki
A Hungaromet előrejelzése szerint, vasárnap maradhat a felhős idő, néhol előfordulhatnak kisebb hózáporok. Az északnyugati, nyugati szél az Észak-Dunántúlon és a középső országrészben élénk, erős lesz. Erős széllökések várhatóak Győr-Moson-Sopron, valamint Vas vármegyében, így citromsárga figyelmeztetést adtak ki. Az erősebb széllökések meghaladhatják a 70 kilométer/órát. A legmagasabb hőmérséklet 1 és 6 fok között alakul.
Az Időkép előrejelzése szerint, hétfőn a legtöbb helyen kisüt a nap, felhős idő inkább a Dunántúlon várható. Ugyanakkor csapadékra nem kell számítani. A szeles idő megmarad, erős lökések kísérhetik az északi-északkeleti szelet. A napi minimumok -7 és 0 fok között alakulnak, délután 0-5 fokot mérhetünk.
Kedden főként napsütésre számíthatunk, estére viszont észak felől fátyolfelhők érkeznek. A légmozgás mérséklődik, erős széllökések már nem várhatóak. Helyenként azonban képződhet köd, pára, esetleg zúzmara. Ez pedig nehezítheti a közlekedést, és csúszóssá teheti az utakat. Hajnalban -9, -4, a fagyzugokban -12, -10 fok várható, napközben pedig -1, +3 fokig csúszik fel a hőmérő foka.
Szerdán ismét felhős lesz az ég, elszórtan csapadékra is lehet számítani, aminek vegyes lesz a halmazállapota. A Dunántúlon megélénkülhet az északi, északnyugati szél. A legmagasabb hőmérséklet -1 és +4 fok között alakul. Csütörtökre enyhül az idő, akár +5 fok is várható. Változó lesz az idő, többnyire napos lesz az idő, de felhőkre is számíthatunk. Jelentős csapadék nem várható, esetleg nyugaton lehet.
Vasárnap többfelé kialakulhat hó, hózápor. Ez pedig csúszóssá teheti az utakat. Erre főként északkeleten és északnyugaton van esély. Ezért ezeken a tájakon számíthatunk nedves, síkos, esetleg havas útszakaszokra. Élénk széllökések is lehetnek, melyek csökkenthetik a járművek menetstabilitását.
(Kiemelt képünk illusztráció, Fotó: Shutterstock)