Zelenszkij szerint Putyin valami különösen durva dologra készül jövő héten

Augusztus 24-én lesz a nagy ukrán nemzeti, függetlenségi ünnep, Zelenszkij szerint az oroszok valami eddig nem látott borzalommal próbálkozhatnak.

2022. augusztus 21., 15:00

Szerző:

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök úgy véli, hogy a jövő héten Vlagyimir Putyin hadserege megkísérelhet valami „különösen kegyetlen cselekedeteket elkövetni”.

Erről az államfő a hétvégén közzétett üzenetében beszélt. Emlékezetetett arra, hogy Ukrajnában augusztus 24-én ünneplik az ország függetlenné válásának évfordulóját, augusztus 23-a pedig a nemzeti zászló napja.

Ezen kívül a jövő héten tartják a Krími Platform elnevezésű kijevi kezdeményezés második csúcstalálkozóját is. „Tisztában kell lennünk azzal, hogy ezen a héten Oroszország valami különösen csúnya, valami különösen kegyetlen dologgal próbálkozhat. Ilyen a mi ellenségünk, hiszen az elmúlt hat hónap alatt is, bármely más héten Oroszország mindig ugyanazt tette: csúnyát és kegyetlent” – idézte Zelenszkijt az Ukrajinszka Pravda hírportál.

Szavai szerint Oroszország célja az ukránok megalázása, képességeik és hőseik leértékelése, valamint a csüggedés, a félelemérzet kiterjesztése és konfliktusok gerjesztése az országban. „Ezért fontos, hogy soha, egy percre se engedjünk ennek az ellenséges nyomásnak, ne húzzuk fel magunkat, ne mutassunk gyengeséget Össze kell tartunk, segítenünk egymást. Helyreállítjuk, ami elpusztult, harcolunk minden emberünkért, és szurkolunk azoknak, akik most Ukrajnát képviselik” - mondta Zelenszkij, név szerint említve Olekszandr Uszik profi bokszolót, aki a hétvégén egy szaúd-arábiai mérkőzésen legyőzte ellenfelét, Anthony Joshuát.

Szerhij Bratcsuk, a dél-ukrajnai Odessza megyei kormányzói hivatal szóvivője a Telegram üzenetküldő alkalmazáson arról adott hírt, hogy vasárnap hajnalban az orosz erők öt rakétát lőttek ki a régióra a Fekete-tengerről. Az ukrán légvédelem kettőt a levegőben megsemmisített, három Odessza környékén egy mezőgazdasági vállalat területén csapódott be, eltalálva egy gabonatárolót is. Személyi sérülés nem történt.

Dmitro Zsivickij, az északkeleti Szumi megye kormányzója vasárnap arról számolt be hogy a régióban előző nap négy kistérséget lőttek az orosz erők, személyi sérülés ott sem történt.

Az ukrán vezérkar vasárnap reggeli harctéri helyzetjelentéséből az Ukrajinszka Pravda azt emelte ki, hogy a kijevi katonai vezetés értesülései szerint Oroszország Fehéroroszországba helyezi át légvédelmi eszközeit. Harkiv térségét változatlanul lőtték az elmúlt napban is egyebek mellett rakéta-sorozatvetőkkel és repülőgépekkel, ugyancsak támadások érték

Zaporizzsja megyét, a Donyec-medencében pedig folytatódnak a harcok Szlovjanszk, Kramatorszk, Donyeck, Avgyijivka és Bahmut irányában. Az orosz erők támadó műveleteket hajtottak végre a déli Mikolajiv megyében lévő Vaszilka település felé.

A vezérkar legfrissebb összesítése alapján eddig hozzávetőlegesen 45 200 orosz katona vesztette életét Ukrajnában. Az ukrán erők megsemmisítettek 234 orosz repülőgépet, 197 helikoptert, 15 hadihajót, 1912 harckocsit, 4224 páncélozott harcjárművet, 1028 tüzérségi és 141 légvédelmi rendszert, valamint 266 rakéta-sorozatvetőt.

Az ukrán légierő déli parancsnoksága arról számolt be, hogy Herszon megye fölött lelőttek három orosz felderítő drónt.
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) a Telegramon közzétett közleményében arra mutatott rá, hogy az eddigi adatok alapján az Ukrajnára mért húsz rakétacsapásból csak egy ért katonai létesítményt, a többi polgári infrastruktúrába csapódott. "A teljes körű háború hat hónapja alatt a világ láthatta a Kreml kegyetlen arcát: több ezer halott ukrán, lerombolt otthonok, szüleiket elvesztett gyerekek. Az Oroszországi Föderációnak csak minden huszadik rakétatámadását hajtották végre katonai létesítmény ellen, a maradék 19 lakóépületeket, iskolákat, kórházakat, egyetemeket talált el, olyan létesítményeket, amelyeket az ukránok saját kezükkel építettek és alkottak, és amiből békés életük állt" - hangoztatta az SZBU. A biztonsági szolgálat leszögezte, hogy az orosz "terroristák egyetlen véres bűncselekménye" sem marad büntetlenül.

Az ukrán katonai hírszerzés közben arról számolt be, hogy a zaporizzsjai atomerőművet megszállva tartó oroszok határozatlan időre meghosszabbították a "hétvégét" az ukrán személyzet számára, ami az erőmű lekapcsolásának szándékára utalhat. Az ukrajnai atomerőműveket üzemeltető Enerhoatom vállalat pénteken közölte, hogy olyan információk birtokába jutott, amelyek szerint a zaporizzsjai nukleáris létesítmény működő energiablokkjait az oroszok a közeljövőben le fogják állítani, és az atomerőművet leválasztják az ukrán energiarendszer áramellátását biztosító vezetékekről.

Az ukrán hírszerzés szerint a Roszatom képviselői közül néhányat visszaküldtek az erőműbe. Ezenkívül a megszálló csapatok kontingense, valamint sok fegyver és lőszer maradt a létesítmény területén.

(Kiemelt kép: Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. Fotó: Volodymyr Tarasov / NurPhoto / NurPhoto via AFP)

Elon Musk, a Tesla Inc. alapítója és vezetője áll a Forbes magazin 400 leggazdagabb amerikai listájának élén. Musk nettó vagyona egy év alatt több mint 60 milliárd dollárral 251 milliárd dollárra nőtt.