Putyin kinevezte az új Prigozsint

Andrej Trosev, hívójele „Őszhajú” nemcsak a Wagner egyik fontos vezetője volt, de azt a belső egységet is irányította, amely a fenyítéseket kiszabja.

2023. július 18., 11:12

Szerző:

Vlagyimir Putyin orosz elnök újabb meglepetéssel szolgált az abszurd fordulatokat vett Wagner-minipuccs után. Először azt ismerte el, hogy találkozott a lázadó zsoldosvezérrel, Jevgenyij Prigozsinnal, aki aztán szabadon elmehetett. Utána azt mondta, hogy a Wagner az orosz jog szerint nem létezik. Majd „kinevezte” új parancsnokát, egy volt afganisztáni és más háborúkat megjárt veteránt, Andrej Trosevet – írja az infostart.hu

Mint több forrás megjegyzi, ő volt az, aki segített 2014-ben létrehozni a magánkatonai, azaz zsoldoscéget és több külföldi műveletben is részt vett, legutóbb Ukrajnában is.

Az Európai Unió 2021-ben a Wagner „vezérigazgatójának” nevezte, és szankciókat vezetett be ellene, emlékeztet a The Telegraph, amely megjegyzi, hogy az „Őszhajú” hívójelű parancsnok a szíriai missziókon kívül Afrikában is megfordult.

Trosev valódi viharedzett veterán: túlélte a nyolcvanas évekbeli afganisztáni vezénylést és a 2000-es évek elején vívott, brutális csecsen háborúkat is.

Egyes ellenzéki médiumok szerint idáig nemcsak a Wagner egyik fontos vezetője volt, de azt a belső egységet is irányította, amely a fenyítéseket kiszabja. A Wagnernél a fenyítés pörölykalapáccsal való agyonverés is lehet – miként ez lett a sorsa az árulónak minősített ötvenöt éves, volt elítélt, Jevgenyij Nuzsinnak, aki ukrán fogságba esve átállt – de, valamilyen módon visszajuttattak a zsoldosokhoz. 

Az „Őszhajú” legutóbb az ukrajnai Bahmutban tűnt fel, amelyet a Wagner emberei foglaltak el Oroszországnak úgy, hogy közben szinte a földdel tették egyenlővé.

(Kiemelt képünk: STRINGER / AFP)