Váratlanul elmozdítottak 11 magyar tanfelügyelőt Romániában

Tizennégyből három romániai magyar vezető tanfelügyelő maradt állásában, miután a román kormány tömegesen leváltotta politikai szempontok alapján az alárendeltségébe tartozó megyei intézményvezetőket - írja csütörtöki számában az Új Magyar Szó című napilap.

2009. május 14., 12:20

A Bukarestben megjelenő újság szerint egy-egy megyében a közoktatás irányításával foglalkozó tanfelügyelők közül egy magyar főtanfelügyelő Kovászna megyében és két főtanfelügyelő-helyettes Kolozs és Arad megyében maradt tisztségében. Erről a Kovászna megyei Keresztély Irma főtanfelügyelő nyilatkozott a lapnak, akit szerdán előbb leváltottak, majd visszahelyeztek tisztségébe, de mandátuma csak augusztusig érvényes.

Korábban, - amikor a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kormányon volt - összesen 12 magyar főtanfelügyelő-helyettes és két magyar főtanfelügyelő volt Romániában. Kovászna megyén kívül a magyarok által szintén többségben lakott Hargita megyének volt még magyar nemzetiségű főtanfelügyelője, de őt is leváltották, amit élesen bírált a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége is.

A lap emlékeztet arra, hogy korábban Traian Basescu államfő és Emil Boc miniszterelnök ígéretet tett az RMDSZ-nek arra, hogy a Demokrata-Liberális Párt (PD-L) nem fogja elmozdítani a magyar intézményvezetőket. A lap úgy tudja, ennek köszönhető, hogy Kovászna megyében tisztségében maradhatott a magyar főtanfelügyelő.

A román kormány áprilisban olyan sürgősségi rendeletet fogadott el, amelynek értelmében tömegesen leválthatók a kormány alárendeltségébe tartozó megyei intézmények vezetői.

A Krónika című kolozsvári napilap csütörtöki számában azt írta: emiatt az Európa Tanácshoz fordul a marosvásárhelyi székhelyű Pro Európa Liga emberjogi szervezet, amelynek vezetője, Smaranda Enache szerint elfogadhatatlan, hogy kifejezetten politikai szempontok alapján nevezik ki az intézményvezetőket.

12:39

Több ezer turista rekedt hétfőn a párizsi Louvre előtt, miután a múzeum dolgozói spontán sztrájkba kezdtek. A Louvre látogatottsága már jó ideje meghaladja az intézmény kapacitásait, mostanra azonban a személyzet úgy érezte, nem lehet tovább várni a változásra.