Újabb kínai válasz érkezett az orosz-ukrán háborúra

A kínai külügyminiszter szerint Oroszország és Kína kapcsolata sziklaszilárd. 

2022. március 7., 11:00

Szerző:

Vang Ji kínai külügyminiszter a kínai parlament éves ülésszakához kapcsolódóan hétfőn Pekingben tartott sajtótájékoztatóján elmondta: az ukrajnai háborút illetően Kína a béketárgyalások folytatását sürgeti, és a nyugalom és észszerűség megőrzésére intett a válság rendezése érdekében.

 Miközben Kína mind ez idáig elutasította az „invázió” megjelölést az orosz hadsereg Ukrajnában folytatott katonai hadműveleteit illetően, Vang a széles körű humanitárius válság elkerülésére szólított. A kínai külügyi tárca vezetője közölte: a kínai Vöröskereszt humanitárius segélyt fog nyújtani Ukrajnának.

Vang Kína és Oroszország kapcsolatát „sziklaszilárdnak”, Oroszországot pedig Kína legfontosabb stratégiai partnerének nevezte. Elmondta: a két ország kapcsolata az egyik legfontosabb kétoldalú kapcsolat a világon, és az együttműködésük jövője rendkívüli kilátásokkal kecsegtet.

Vang kijelentette: szükség esetén a kínai fél készen áll arra, hogy részt vegyen az ukrajnai helyzet megoldását célzó, nemzetközi közvetítő tevékenységben. Felidézte, hogy Hszi Csin-ping kínai elnök február 25-én Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott telefonos egyeztetésekor az ukrajnai helyzet békés megoldását célzó tárgyalásokat sürgetett, amire Putyin elnök "pozitívan reagált". A két elnök egyeztetését követően az ukrán és orosz fél már két alkalommal tárgyalóasztalhoz ült - mondta Vang.

Vang elutasította az ukrajnai helyzet párhuzamba állítását Tajvan kérdésével, hangsúlyozva, hogy Tajvan „Kína elidegeníthetetlen része”, így a sziget kérdése Kína belügye.

(Kiemelt kép: Az orosz külügyminisztérium sajtószolgálata által közreadott képen Szergej Lavrov orosz (b) és Vang Ji kínai külügyminiszter megbeszélésük előtt Taskentben 2021. július 15-én. Fotó: MTI/EPA/Orosz külügyminisztérium sajtószolgálata)

 

A nyár még csak most kezdődik, de már komoly figyelmeztetéseket kaptunk: 2025 májusa a második legmelegebb volt a világon. Európában és több kontinensen is tartós aszály alakult ki, a gazdák terméskiesésről számoltak be, és sok helyen vízhiány fenyeget.