Tobzódás a Fehér Házban – Közelkép egy szilárd zseniről
A fenti szöveg nem tréfa, az elnök komolyan gondolta. A The Washington Post két jeles újságírója is komolyan vette a kihívást, és két éven át jártak utána, milyen alapja van Trump elképesztő hencegésének. Kikérdezték az elnök sok korábbi hívét, akiket alig néhány hét vagy hónap után kirúgott a Fehér Házból. Beszéltek (nevüket nem említve) sok olyannal is, akik még a kormányapparátusban dolgoznak, de rá kellett jönniük, mire vállalkoztak ilyen ember alatt. A kétszáznál több megkérdezett által kialakított kép riasztó: betegesen hiú, nárcisztikus figurát mutat, aki azt hiszi, ugyanolyan önkénnyel irányíthat egy világhatalmat, mint csalásokkal, botrányokkal terhelt ingatlanvállalkozását.
Ráadásul ez az ember elképesztően műveletlen, a történelemben, a világ ügyeiben teljesen tájékozatlan. Mégis mindentudónak véli magát, és a lehető legrosszabb ösztönökkel reagál, ha akadályba ütközik. Mindez tömörebben valakitől, aki megtapasztalta: „Ez az ember őrült” – jelentette ki Rex Tillerson, akit az ExxonMobil olajkonszern vezetői posztjáról hívott meg Trump külügyminiszterének. Tillerson megpróbált önállóan eleget tenni feladatának, majd pár hónap után az elnök Twitteréből értesült, hogy kirúgták. Trump véleménye a volt csúcsmenedzserről: „Nem volt meg a szükséges szellemi kapacitása, buta volt, mint a kő, és dög lusta.”
Philip Rucker és a háromszoros Pulitzer-díjas Carol Leonnig 500 oldalas kötete egymást sűrűn követő politikai melléfogások, világbotrányok hiteles, dokumentált krónikája. „Egyénisége akadályozza, hogy megalapozott döntéseket hozzon. Abban a meggyőződésben vette át hivatalát, hogy ismeretei tökéletesek, így elutasította a szakemberek véleményét, akikre a korábbi elnökök támaszkodtak. Ezzel hátat fordított a kormányzás amerikai rendjének. Mindezek mögött pedig mély bizonytalansága rejlik” – véli egyik, nevét titkoló munkatársa.
Kezdettől kormányzati újoncok, illetve mindenre igent mondók teszik ki az elnök belső körét, és ez a koncentrált tapasztalatlanság növelte a bajokat, demoralizálta az elkötelezett közhivatalnokokat. A Trump-kormány központi értéke a hűség. De nem az országhoz, hanem az elnökhöz, aki mellett kétfajta ember vállalt munkát: olyanok, akik úgy gondolták, hogy Trump megváltja a világot, és olyanok, akik úgy vélték, a világot meg kell menteni Trumptól. Az utóbbiak azután sorra lemondtak vagy kirúgták őket.
Egymást váltó kabinetfőnökök, nemzetbiztonsági tanácsadók sorra rájöttek: hiába írják az elnöknek külföldi utak, fontos belső tárgyalások előtt a jobbnál jobb feljegyzéseket – ő nem olvassa el azokat. Minél hosszabbak, annál kevésbé. Azután három oldalban maximálták a feljegyzéseket, ám ez is soknak bizonyult. Így a mai gyakorlat: a feljegyzés elején egy gépelt oldalon áll a legfontosabb. „Trump legfeljebb két percet kész áldozni az olvasásra” – magyarázta egy bennfentes. Általában nem is hajlandó sokat dolgozni: 10-11 óra tájban megy le az irodájába, ahol délután 4-5-ig marad, addig a nappalijában nézi a reggeli tévéhíradókat.
A vaskos kötet tárháza a goromba törvénysértéseknek, az életveszélyesen ostoba külpolitikai döntéseknek.
James Comey, az FBI igazgatója elképedt, amikor Trump négyszemközt lazán azt vetette fel neki: ugyan működjék már együtt a független igazságszolgáltatás kulcsfontosságú ága a kormányhatalommal. Ami demokráciában persze elképzelhetetlen, alkotmánysértő. De Trump nem csak ezt próbálta meg. Amikor Robert Mueller különleges államügyész azt vizsgálta, hogyan avatkozott be az orosz hírszerzés – Trump győzelmét támogatandó – a 2016-os elnökválasztásba, az elnök mindent megtett, hogy akadályozza a nyomozást, és komolyan mérlegelte, hogy leváltja az ügyészt. Majd „csak” az igazságügyi minisztert távolította el, mert az nem volt hajlandó védeni őt az ügyben.
Avagy mit gondoljunk arról, hogy Michael Flynn tábornok, Trump első – akkor még csak leendő – nemzetbiztonsági tanácsadója még Barack Obama hivatali ideje alatt titokban tárgyalt a washingtoni orosz nagykövettel a Moszkva elleni szankciók ügyéről? Kérte a nagykövetet, ne tegyenek ellenlépéseket az amerikai retorziókkal szemben, azt sugallva, hogy az új elnök majd enyhíthet a rendszabályokon. Flynn kinevezésétől, akit Trump korábban még alelnökének kívánt jelölni, mind a hírszerzés, mind elődje, Barack Obama óvta Trumpot, hiszen a tábornok Erdoğan török államfőnek dolgozott, valamint a Russia Today orosz propagandatévé kommentátoraként is működött.
Flynn az orosz diplomatával való megbeszéléséről senkinek nem tett említést, amikor pedig a dolog kiderült, először letagadta. A botrányt követően, miután mindössze két hetet töltött hivatalában, lemondásra kényszerült. A többéves börtönbüntetést elkerülendő tényfeltáró vallomást tett, és reméli, megússza felfüggesztett szabadságvesztéssel. Trump mindenesetre még a vizsgálat idején vacsorára hívta Mueller államügyészt, majd a jó étkek-italok után azzal fordult hozzá: „Nézze, nagyon rendes ember ez a Flynn, tegye már meg, hogy futni hagyja.” Mueller korábbi FBI-főnök elképedve meredt az elnökre, és válasz nélkül hagyta el vendéglátóját.
Alkalmasint személyes varázsában bízva szorgalmazta Trump a mielőbbi találkozót Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. A színhely Helsinki volt, 2018 nyarán. Napokkal előtte hozták nyilvánosságra, hogy Washington vádat emelt az orosz hírszerzés 13 munkatársa ellen, mert elektronikus módszerrel beavatkoztak az amerikai elnökválasztási kampányba. Trump és Putyin Helsinkiben két órán át tárgyalt, csak tolmácsaik jelenlétében. Hogy miről, az máig nem derült ki. Az viszont világszerte elképedést okozott, amikor Trump a záró sajtóértekezleten kijelentette: igaz, hogy az amerikai felderítés jelentette az oroszok beavatkozását a választási kampányba – ám Putyin ezt határozottan tagadja, és Trump nem lát okot arra, hogy kételkedjék a szavában. Az elnök három nap múlva magyarázkodott, hogy rosszul fogalmazott, de akkor már késő volt. Amikor Putyint tavaly újraválasztották, Trump tanácsadói nagybetűkkel írták tájékoztatójuk első oldalára: „Ne gratuláljon!” Hiába, megtette.
A québeci G7-es csúcson Trump „nagyon tisztességtelennek és gyengének” minősítette Justin Trudeau kanadai kormányfőt, mert az ellenezte az amerikai védővámokat – majd otthagyta társait. Szingapúrba repült, hogy találkozzék egy nemzetközi páriával, Kim Dzsongunnal, Észak-Korea vezetőjével. A cél: „történelmet csinálni”. Trump bizonyos volt abban, hogy neki sikerül rávennie a rettegett diktátort, hagyjon fel az atomfegyverkezéssel. A Fehér Ház már emlékérmét is rendelt a két politikus portréjával, s Trump nem kevesebbet remélt szerepétől, mint a Nobel-békedíjat. Üres ígéreteknél többet azonban nem hozott a találkozó, sem az újabb, egy évre rá Hanoiban. Onnan a csalódott Trump elviharzott.
A „szilárd zseni” másik látványos diplomáciai merénylete Ukrajnához fűződik. Tavaly júliusban éppen örvendezett, hogy Mueller jelentése nem marasztalta el egyértelműen, majd felhívta Volodimir Zelenszkijt, az újonnan megválasztott ukrán államfőt. Gratulált neki, és felidézte, mennyit segített már Amerika az ukránoknak megvédeni magukat az oroszoktól. Majd jött a lényeg: szívességet kérek – így Trump. – Ugyan működne már Zelenszkij együtt Rudolph Giulianival, az elnök ügyvédjével és William Barr igazságügyi miniszterrel. Derítsék ki, milyen szerepe volt Joe Biden szenátornak (akkor még feltételezhetően a reménybeli demokrata párti elnökválasztási ellenfelének) és Biden fiának abban, hogy „hamis bizonyítékok” születtek az oroszok beavatkozására a 2016-os elnökválasztási kampányban. Azt nem említette Zelenszkijnek, hogy már elrendelte: állítsák le a beígért, csaknem 400 millió dollár értékű hadianyag szállítását az ukránoknak mindaddig, amíg nem teszik meg ezt a „szívességet”.
Vagy mit gondoljunk az egyik legutóbbi közel-keleti katonai-diplomáciai katasztrófáról? Recep Tayyip Erdoğan török államfő felhívta az amerikai elnököt, és megkérdezte tőle, miért támogatják még az amerikaiak az Iszlám Állam ellen harcoló szíriai kurdokat, hiszen Trump már korábban bejelentette, hogy megnyerték az iszlamisták elleni háborút. És egyáltalán, minek vannak még ott amerikai csapatok? Mire Trump kapásból elfogadta Erdoğan javaslatát. Tábornokai döbbenten jelezték, hogy a kurdok nélkül nem győzhetnek a még távolról sem megnyert háborúban – és így a törökök és az oroszok lesznek meghatározók a térségben, miként az azóta látható.
Nincs hiány washingtoni botrányokból sem. Charles Kushnert, Trump vejének apját, a családi ingatlanvállalkozás fejét Chris Christie államügyész egy évtizeddel ezelőtt adócsalás, tanúk befolyásolása és illegális kampányfinanszírozás miatt börtönbe juttatta. Christie utóbb Trump átmeneti stábjának a vezetője volt. Legalábbis addig, amíg Jared Kushner, a bukott papa fia és a Trump lány, Ivanka férje ki nem rúgatta.
Az elnöki vő, maga is dúsgazdag ingatlanfejlesztő, a kezdetektől tartósan okoz gondokat apósának. Főként azzal, hogy minden diplomáciai háttér nélkül egyfajta árnyék-külügyminiszterként ágál, folytat titkos tárgyalásokat, főként a Közel-Keleten. Mindezt úgy, hogy fennakadt az FBI vizsgálódásán: száznál több, külföldiekkel tartott találkozóját, telefonbeszélgetéseit nem jelezte az FBI-nak, ezért megtagadták tőle a hozzáférést bizalmas információkhoz. Trump kabinetfőnökei mégis elképedve tapasztalták, hogy „a fiataloknak”, ahogy Trump emlegeti őket, nemcsak irodájuk van a Fehér Házban, hanem rendre „Helló, Papa!” felkiáltással nyitnak be az ovális irodába is, szűk körű, bizalmas tanácskozásokra. Igaz, immár van feddhetetlenségi papírjuk is – a papa, törvénytelenül, elintézte.
Egy további botrány az ifjabbik Donald Trumphoz, a másik ingatlanbirodalom egyik vezetőjéhez fűződik. Utólag derült fény a megbeszélésre a New York-i Trump Towerben, amelyet egy kiváló Kreml-kapcsolatokkal rendelkező orosz ügyvédnővel folytatott. Ifjú Trump szerint orosz gyerekek amerikai örökbefogadásáról volt szó, míg tájékozottabbak szerint egészen másról: az állítólagos ügyvédnő elmondta, hogy szívesen segítenék a házigazda apósának kampányát. Például azzal, hogy az ellenjelölt Hillary Clintonra terhelő adatokat adnak át. Amelyek nyilván garmadával rendelkezésre álltak: az orosz katonai hírszerzés megszerezte Clinton e-mailjeinek ezreit külügyminiszter korából, és behatolhatott a Demokrata Párt szervereibe is.
Azután ott volt Michael Cohen, Trump személyes ügyvédje. Hosszú évekig intézte neves megbízója ügyeit, különös tekintettel a bizalmasokra. Például azt, amikor igencsak kerek összeggel kellett elhallgattatni a Stormy Daniels névre hallgató pornószínésznőt, akivel Donald akkor folytatott heves viszonyt, amikor világszép felesége, az egykori szlovén modell a gyermeküket várta. De volt másik alkalmi partnere is, egy Playboy-nyuszi, aki szintén a nyilvánossággal fenyegetőzött, és őt is le kellett fizetni.
Amikor ezt a sajtó kiderítette, Trump tagadott, mondván: semmi köze ahhoz, hogy Cohen kinek és miért fizet. Az ügyvéd ellen azután egyéb ügyekben indult vizsgálat, és ő, bőrét mentendő, kitálalt. Kongresszusi vizsgálóbizottság előtt számolt be nemcsak a nőügyekről, hanem arról is, hogyan tárgyalt Trump nevében az oroszokkal a Moszkvában tervezett Trump-szállóról még a választási kampány idején is. Vagy arról, hogy Trump bizony tudott veje és az oroszok tárgyalásáról – már előre, nem csak utólag, amint az elnök állította.
„Donald Trump olyan amerikai elnök, amilyen még nem volt. Megkérdőjelezte a jogrendet, figyelmen kívül hagyva demokráciákkal 70 éve ápolt kapcsolatokat, szétrombolt szövetségeket, miközben diktátorokat bátorított. Nem hallgattatta el a fehér felsőbbrendűséget hirdetőket, és maga is tett rasszista kijelentéseket” – írják a washingtoni szerzők. És ennek az embernek jó esélye van arra, hogy novemberben további négy évre kapjon lehetőséget az amerikai demokrácia, a nyugati együttműködés további rombolására.
