Lezárták Lavrov elől a légteret – kiakadtak az oroszok

Az orosz külügyminiszter szerint példátlan és felháborító, hogy Montenegró, Észak-Macedónia és Bulgária egyszerűen lezárta a légterét, így nem tudott Szerbiába utazni.

2022. június 6., 16:22

Szerző:

Lavrov a tervek szerint hétfőn és kedden utazott volna a balkáni országba, de vasárnap estére kiderült: Montenegró, Észak-Macedónia és Bulgária elutasította, hogy átengedje légterén az orosz külügyminisztert szállító repülőgépet. A tárcavezető, akit a belgrádi tárgyalásokon hétfőn az ottani orosz nagykövet helyettesített, nemzetközi online sajtótájékoztatót tartott Moszkvában.

„Tegnap este és ma reggel sok kérdést kaptunk a médiától arról, hogyan reagáltunk az Észak-atlanti Szövetség egyes tagjainak arra a példátlan döntésére, hogy megakadályozzák az orosz külügyminiszter látogatását a Szerb Köztársaságba. Megtörtént, ami elképzelhetetlen, megértem az érdeklődést, amelyet önök e felháborító cselekedetek értékelése iránt tanúsítottak”

– mondta.

Lavrov cinikusnak, de már nem meglepőnek nevezte, hogy a Nyugat megfosztja Szerbiát a partnerválasztás szabadságától.

„Most ezt az elvet (a partnerek szabad megválasztásának szabadságának elvét), amelyet a Nyugat helyezett mindenek elé, maga a Nyugat tiporta el. Szerbiának a Nyugat szempontjából nem szabad megválasztania, nem szabadna szabadon megválasztania partnereit” – mondta Lavrov.

Az orosz diplomácia vezetője bejelentette, hogy mielőbbi moszkvai látogatásra hívta meg szerb hivatali partnerét, Nikola Selakovicot, és kifejezte reményét, hogy „az illemről leszokott Brüsszel és kliensei” nem fogják megakadályozni ebben.

(Kiemelt kép: Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel tartott moszkvai találkozóján 2021. január 22-én. MTI/EPA/Az orosz külügyminisztérium sajtószolgálata)

 

15:01

Friedrich Merz második próbálkozásra lett Németország kancellárja, miután a Bundestag első szavazásán történelmi kudarcot szenvedett – ez a világháború utáni Németországban példátlan eset.

India május 6-án rakétatámadást hajtott végre Pakisztán ellen, válaszul a Pahalgamban történt, 26 hindu turista életét követelő terrortámadásra, amelyet Újdelhi szerint pakisztáni hátterű csoportok követtek el. Pakisztán jelezte, hogy válaszolni fog a támadásokra.