Szaúd-Arábia lesz Európa megmentője

Szaúd-Arábia kész növelni kőolaj-kitermelését, ha Oroszország kitermelése jelentősen visszaesik az ellene bevezetett nyugati szankciók miatt.

2022. június 2., 15:49

Szerző:

A Financial Times diplomáciai forrásra hivatkozva arról számolt be, hogy Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emirátusok megbeszéléseket folytatott a termelés azonnali növeléséről, és döntésüket az OPEC+ csütörtöki ülésén jelenthetik be. 

Az „OPEC+” néven ismert informális együttműködés a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének tagjait tömöríti a szervezeten kívüli nagy olajtermelőkkel, Oroszország vezetésével.

A Financial Timest tájékoztató forrás szerint az OPEC+ a kőolajtermelés szeptemberre tervezett növelését hozná előre júliusra és augusztusra. Szaúd-Arábia, az OPEC vezető kitermelője, korábban visszautasította Washington felhívását, hogy az Oroszországot is magában foglaló OPEC+ csoport tagjaként az általa elfogadott fokozatos emelésnél nagyobb mértékben növelje az olajkitermelést.

A tárgyalások menetét ismerő személyekre hivatkozó lapjelentés szerint Szaúd-Arábia a Biden-kormányzathoz közeledés jeleként egyezett bele abba, hogy megváltoztatja álláspontját és növeli a kitermelést az olajpiaci áringadozások csillapítása érdekében – írta a jelentés. Az értesülések szerint Szaúd-Arábia ígéretet tett arra, hogy a termelés növelésével fog reagálni, ha az olajpiacot ellátási válság sújtja.

(Kiemelt kép: Egy alkalmazott a Khurais olajmezőn lévő feldolgozóüzemben, Szaud-Arábiában, 2021. június 28-án. Fotó: Maya Sidiqqi / Bloomberg)

Törökország újból megvétózhatja a finn és a svéd NATO-csatlakozást, amennyiben a két ország nem teljesíti a háromoldalú megállapodásban rögzített vállalásait - közölte a török elnök az észak-atlanti szövetség madridi csúcstalálkozóját lezáró sajtótájékoztatóján.

Bas Smets belga tájépítészt bízta meg a párizsi önkormányzat a Notre-Dame környékének átalakításával: a székesegyház előtti tér parkosításával és az építmény homlokzatának kihangsúlyozásával.