A szállítási idő rövidítésével tenné vonzóbbá a Temu a szolgáltatását, s ehhez brit beszállítókat venne igénybe.
A Vatikánban találkozott egymással Orbán Viktor és Ferenc pápa.
Komoly problémákat okoz ez az ital Ázsiában, már többen meghaltak miatta.
Dél-Korea elnöke, Jun Szogjol kedden rendelt el hadiállapotot, ami néhány órával később meg is szüntetett, ugyanakkor könnyen lehet, hogy belebukik a döntésbe.
A Tesco egyik munkatársa azt állítja, egy 17 éves pizzát talált az áruház egyik fagyasztójában.
2023. december 21., 16:29
Az Európai Bizottság csütörtökön újabb 1,5 milliárd euró támogatást folyósított Ukrajnának a 18 milliárd eurós makroszintű pénzügyi segélycsomag (MFA+) utolsó részleteként – közölte a brüsszeli testület.
2023. december 21., 14:36
Az autonómiatervezetek parlamenti előterjesztése „az egyik legkeményebb lojalitási nyilatkozat a román állammal szemben”, amely azt jelzi, hogy a magyar közösség önrendelkezését a román állam keretein belül szeretné megvalósítani – mondta Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) elnöke csütörtökön a magyar közmédiának annak kapcsán, hogy szerdán képviselői törvényjavaslatként három autonómiatervezetet nyújtott be a bukaresti képviselőházban.
2023. december 21., 12:51
Két vasúti munkás meghalt, négy súlyosan megsérült a délnyugat-szlovéniai Postojna közelében, miután egy személyvonat elgázolta őket
2023. december 21., 09:43
Bartlomiej Sienkiewicz kulturális és örökségvédelmi miniszter kirívó módon alkotmányt sértett, amikor parlamenti határozat alapján intézkedett a közmédia ügyében.
2023. december 21., 08:56
Az izraeli hadsereg (IDF) folytatja támadó hadműveleteit és előrenyomulását a Gázai övezetben.
2023. december 21., 08:40
Karácsony idején is erőt és kitartást kívánt, valamint támogatásáról és együttérzéséről biztosította a kárpátaljai magyar közösséget Novák Katalin köztársasági elnök a Kárpáti Igaz Szó című kárpátaljai magyar hetilapnak adott, csütörtökön megjelent interjúban.
2023. december 20., 14:41
Felmentette szerdán Bartlomiej Sienkiewicz lengyel kulturális és örökségvédelmi miniszter a közszolgálati televízió és rádió, valamint a PAP állami hírügynökség vezérigazgatóit, és új felügyelőtanácsokat alakított ki a közmédiában – közölte szerdán a lengyel kulturális tárca (MKiDN).
2023. december 20., 13:50
Gondatlanságból elkövetett emberölés, illetve gondatlanságból elkövetett testi sértés gyanújával 24 órára őrizetbe vették kedden este a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium beomlott diákotthonánál csatornázási munkálatokat végző cég ügyvezetőjét – közölte a Hargita megyei rendőr-főkapitányság.
2023. december 20., 13:11
Az Európai Bizottság az idén kötelezően alkalmazandóvá vált, digitális szolgáltatásokról szóló jogszabály, a Digital Services Act (DSA) szigorúbb feltételeit közkedvelt felnőttoldalakkal szemben is érvényesíti.
2023. december 20., 12:44
A hétfőn összeomlott székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium kollégiumának kérésére a Katolikus Karitász négymillió forintos támogatást nyújt az érintett diákok és családjaik anyagi kárának enyhítésére.
2023. december 20., 12:34
Elfogadta a francia törvényhozás a bevándorlási törvény szigorítását. Emmanuel Macronnak ehhez maga mellé kellett állítania a konzervatív ellenzéket.
2023. december 20., 11:06
Rendkívül súlyos, 21 éves börtönbüntetést kapott az a cseh állampolgár, aki 2014 és 2018 között a Moszkva-párti szakadár fegyvereseket segítette Kelet-Ukrajnában. A prágai városi bíróság korábbi döntését a fellebbviteli testület kedden megerősítette – közölte szerdán a CT24 cseh közszolgálati hírtelevízió.
2023. december 20., 08:36
Semmissé nyilvánította a Terraform blokklánccég dél-koreai alapítója, a kriptokirályként is ismert Do Kvon kiadatására vonatkozó döntést a montenegrói fellebbviteli bíróság – közölte a Vijesti.me montenegrói hírportál kedden.
2023. december 20., 07:36
Oroszország semmilyen harci sikert nem ért el 2023-ban, így nem lehet Ukrajna vereségéről beszélni – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden, kijevi évértékelő sajtótájékoztatóján.
2023. december 19., 20:54
A jövő évi lengyel költségvetésben egyelőre nem biztosítják a közmédia finanszírozását, az csak a jelenlegi helyzet javítása után lesz lehetséges – elentette ki Donald Tusk új lengyel kormányfő keddi varsói sajtóértekezletén. Andrzej Duda elnök hangsúlyozta: alkotmány megkerülésével nem szabad változtatni a közmédia helyzetén.
2023. december 19., 20:37
Az Európai Unió energiaügyekért felelős minisztereinek tanácsa az energiaárak megfékezése és az ellátásbiztonság szavatolása érdekében politikai megállapodásra jutott a vészhelyzetekre tervezett szükséghelyzeti rendeletek alkalmazási időszakának egy éves meghosszabbításáról.
2023. december 19., 20:08
Egy Oroszország javára kémkedő hálózat tizenhárom tagját ítélte el kedden egy év és egy hónaptól hat évig terjedő szabadságvesztésre a kelet-lengyelországi Lublin város kerületi bírósága.
2023. december 19., 19:27
Ukrajna növeli a kamikaze drónok gyártását, és olyan mennyiségben tervez 155 milliméter kaliberű lőszereket gyártani a területén, amely fedezni tudja a szükségletét és a partnerek által nyújtott segítség közötti különbséget.