Örökmozgó

A Mozgó Világnak hosszú ideje változatlan struktúrája és szerzőgárdája van. (A szemléletéről nem is beszélve, de az persze természetes is.) Ez az állandóság előnye is, hátránya is a lapnak. Nagy meglepetés nem érhet bennünket, ha kézbe vesszük, de ha ez elég gyakran történik velünk, mindig úrrá lehet rajtunk az otthonosságérzés: kedves szerzőink hónapról hónapra visszatérnek, hogy megosszák velünk gondolataikat.

Az idei második szám Nagy József (egy kritikus nemrégiben az ország legjobb interjúerének nevezte, s nekünk sincs okunk kétségbe vonni ezt a titulust) Szent-Iványi Istvánnal készült beszélgetésével indul. A cím sokat elárul: Schengen az első viharra összeomlott. De nemcsak a cím árul el sokat, hanem Szent-Iványi is. Az Európát ért kihívásokról, az Orbán-kormány külpolitikájáról, a liberális párt lehetőségeiről és a „hiányzó hős” szituációjáról. Bócz Endre, hajdani budapesti főügyész a reá jellemző, meghatározhatatlan műfajban (mely elegyíti a jogtörténet, a filozófia és az emlékirat elemeit) értekezik a hazaszeretetről, Vajda Miklós pedig Latinovits Zoltán egykori leveleit adja közre, némi életrajzi magyarázattal. Az ifjabb generációt szokás szerint a szépirodalmi blokk szerzői képviselik (hadd soroljam közéjük az örökifjú Gergely Ágnest is ezúttal), szokás szerint változó színvonalon.

A Hónapló régóta kiemelkedő rovata a folyóiratnak. Végel László, Dalos György, Láng Júlia és Parászka Boróka – mindannyian (persze más- és másképpen) a kint is, bent is léthelyzetében egyéni szemmel tudja nézni a hazai közállapotokat, miközben külhoni történetekkel is tágítja látókörünket.

A Reflex rovatból ezúttal Révész Sándor Szipoly és pálmaház című írását emelném ki. Révész, rövid időre kikapcsolódva a „hekatombológiából”, Siklóssy László Repülőhíddal a Városligetbe című könyve kapcsán beszél lebilincselően az úri középosztályról, Budapestről, a magyarság erkölcséről és persze magáról Siklóssyról, e különös polihisztorról.

Nádas Sándor