Moszkva és az Európai Bizottság az oltási igazolások kölcsönös elfogadásáról tárgyal
Hatásosabb lehet a delta variánssal szemben a Szputnyik vakcina, mint a Pfizer.
Szergej Lavrov: Az orosz egészségügyi minisztérium és a Gamaleja Intézet érdemi és szakmai tárgyalásokat folytat az Európai Bizottsággal a Covid-19 ellen beadott védőoltásról szóló igazolások kölcsönös elismeréséről, írja az MTI.
Az orosz külügyminiszter kedden nyilatkozta a fent említetteket, majd hozzátette, reméli, hogy olyan megállapodásra jutnak majd, amely megfelel mind az orosz, mind az uniós országok állampolgárai érdekeinek.
Alekszandr Gincburg, a Gamaleja Intézet igazgatója (mely kidolgozta az első orosz oltóanyagot, a Szputnyik V vakcinát), kedden a RIA Novosztyi hírügynökségnek beszámolt arról, hogy a két adag Pfizerrel beoltottak esetében a Szputnyik Light harmadik injekcióként alkalmazva megerősíti az emberek védettségét az új, koronavírus delta változatával szemben.
Az Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI) ezzel kapcsolatban, múlthét szerdán indítványozta a Pfizernél, hogy folytasson klinikai kísérleteket annak megállapítására, alkalmazható-e a Szputnyik Light (Szputnyik V első komponense) az amerikai cég vakcinájának boostereként, vagyis az első két Pfizer-vakcinadózis hatását erősítő harmadik oltási adagként. Az RFPI szerint ugyanis a Szputnyik V 83,1 százalékos hatékonyságot mutat a vírus delta variánsa ellen, még a Pfizeré csak 42 százalékos lehet.
Az aktív fertőzöttek száma Oroszországban 552 125-re, a halottaké 805-tel 172 110-re, a felépülteké pedig 18 407-tel 5 918 324-re nőtt. Koronavírus-fertőzés gyanújával jelenleg 1 251 553 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.
(Kiemelt kép: Hepp-Ferenczi Anita csoportvezető asszisztens előkészíti az orosz Szputnyik V koronavírus elleni vakcina első adagját az oltás napján a nyíregyházi Jósa András Oktatókórházban kialakított oltóponton 2021. április 5-én. Fotó: Balázs Attila / MTI)