Meghalt a volt angolai elnök
Hetvenkilenc éves korában meghalt José Eduardo dos Santos volt angolai elnök - jelentette be az ország elnöki hivatala pénteken a Facebookon.
A tájékoztatás szerint a régóta betegeskedő exelnök egy barcelonai kórházban hunyt el. Egyik lánya, Tchizé dos Santos azt szeretné, ha felboncolnák az édesapja holttestét, mielőtt visszaszállítanák Angolába. Ezt ő az AFP francia hírügynökséggel néhány nappal azután tudatta közleményben, hogy feljelentést tett a spanyol rendőrségnél emberölési kísérlet, segítségnyújtás elmulasztása és hanyagság okozta sérülések miatt. Egyik ügyvédje szerint a politikus lánya arra gyanakszik, hogy a volt elnök özvegye és személyi orvosa felelős a politikus állapotának rosszabbodásáért.
Június 23-a óta, amikor leállt a szíve, a volt elnököt a barcelonai Teknon klinikán ápolták. Dos Santos csaknem négy évtizeden át, 1979-től 2017-ig töltötte be az Afrika második legnagyobb olajkitermelőjének számító délnyugati ország elnöki tisztségét. Vaskézzel irányította Angolát, amely egyébként természeti kincsei ellenére a világ egyik legszegényebb állama. Dos Santos többnyire Barcelonában élt, amióta 2017-ben távozott a hatalomból, és jelentések szerint egészségügyi problémái miatt több beavatkozáson is átesett. Angola jelenlegi államfője, Joao Lourenco pénteken ötnapos gyászt rendelt el, az állami lobogót félárbocra eresztik, és törölték a nyilvános rendezvényeket.Dos Santos négy évvel azután került hatalomra, hogy Angola függetlenné vált Portugáliától, és a nagyhatalmak hadszínterévé vált a hidegháborúban.
Politikai pályafutása az egypárti marxista rendszertől a 2008-ban elfogadott demokratikus kormányzásig ívelt. 2017-ben önként mondott le, amikor az egészségi állapota meggyengült, utóda az általa vezetett MPLA erős embere, Lourenco lett. Dos Santos legnagyobb ellenfele közel két évtizeden át Jonas Savimbi, a jobboldali UNITA vezetője volt, akinek a gerillamozgalma a függetlenség kivívása után el akarta űzni a hatalomból a Dos Santos vezette Angolai Népi Felszabadítási Mozgalmat (MPLA).
Az MPLA a Szovjetuniótól kapott pénzügyi, Kubától pedig katonai támogatást, míg az UNITA-t az Egyesült Államok és a Dél-afrikai Köztársaság támogatta. A háború rövid volt, az ENSZ közreműködésévél létrejött békeidőszakkal 2002-ig tartott, amikor a hadsereg végleg leverte Savimbi erőit, és személyesen vele is végzett Kelet-Angolában. A Szovjetunió felbomlása után Dos Santos váratlanul szakított a marxista politikával. Közeledett a nyugati országokhoz, amelyeknek az olajvállalatai dollármilliókat fektettek be többnyire tengeri kőolajkitermelő létesítményeibe.
Dos Santost 2004-ben meghívta a Fehér Házba George W. Bush akkori amerikai elnök. Országa Nigéria után Fekete-Afrika második legnagyobb olajkitermelőjévé vált. A gazdagság azonban sosem jutott el a néphez, az infrastruktúra, az oktatás és az egészségügy továbbra is elmaradott volt, a jövedelem egy kisszámú elit kezére jutott. Dos Santos négyszer nősült, utolsó feleségével, Ana Paulával három gyermeket neveltek. A hírek szerint még legalább három gyermeke és számos unokája van.
(Kiemelt képünk: illusztráció. Fotó: Unsplash)