Öt évet kaphat a férfi, aki azt hazudta, hogy koronavírusos, pedig csak részeg volt, és erős munkaundor gyötörte

2020. április 28., 10:43

Szerző:

Eljárást indított a szlovák rendőrség egy 38 éves besztercebányai férfi ellen, aki azt hazudta, hogy koronavírussal fertőződött meg, pedig egyszerűen csak nem volt kedve dolgozni menni.

Az illető április elején telefonált a céghez, és közölte, hogy a koronavírus-fertőzés tüneteit észleli magán, és hamarosan jönnek hozzá tesztelni. A vezetőség ezt elhitte, és több alkalmazottat karanténba küldött.

Miután a rendőrség is tudomást szerzett az esetről, a 38 éves férfit kihallgatták, ő pedig bevallotta, hogy az egész csak mese. Azért találta ki, mert 

ittas volt, és nem volt kedve munkába menni.

A férfit őrizetbe vették, akár öt év börtönt is kaphat – írta a Parameter.

Tavaly a második világháború óta a legjelentősebb mértékben emelkedett az antiszemita incidensek száma világszerte, különösen az iszlamista Hamász október 7-i terrortámadása, és az azt követő gázai háború óta - szögezte le vasárnap kiadott éves közös jelentésében a Tel-Avivi Egyetemen székelő Kortárs Európai Zsidóság Intézete és az amerikai Rágalmazás-ellenes Liga (Anti-Defamation League).