Magyar származású holokauszt-túlélőhöz látogatott Ferenc pápa

Bruck Edithet személyesen kereste fel az egyházfő, egy órát beszélgettek.

2021. február 20., 19:56

Szerző:

Ferenc pápa személyesen látogatta meg római otthonában Bruck Edith magyar származású írónőt, holokauszt-túlélőt, írja az MTI.

Az egyórás találkozójukon a 89 éves írónő a koncentrációs táborokban eltöltött időről beszélt a nála öt évvel fiatalabb katolikus egyházfőnek. A jelenkor félelmeiről és reményeiről is szó esett, illetve arról is, hogy milyen fontos az emlékezés a múltra, és ebben milyen szerepe van az idősebb korosztálynak.

Ferenc pápát elkísérte a találkozóra Andrea Monda, a L'Osservatore Romano szentszéki napilap főszerkesztője. Monda szerint a pápát megragadta Bruck Edith cikke, amely január 27-én, az emlékezés napján jelent meg az újságjában. Az egyházfő ezután személyesen is meg akarta ismerni az írónőt.

Ferenc pápa bocsánatot kért az Úrtól az emberiség nevében, és köszönetet mondott Bruck Edithnek, amiért tanúvallomásával nem hagyja, hogy feledésbe merüljenek a nácizmus mártírjává vált zsidó nép szenvedései.

A Tiszakarádon 1932-ben született Bruck Edith családját deportálták. Több koncentrációs táborban tartották fogva, megjárta a többi között Auschwitzot, Dachaut és Bergen-Belsent. Szülei nem élték túl Dachaut, és a fivére is ott halt meg. Bruck Edith és lánytestvére túlélte a holokausztot. 1945 után Magyarországon, Csehszlovákiában és Izraelben élt. 1954-ben Olaszországba költözött. Az olasz irodalmi élet legismertebb alakjaival került kapcsolatba, barátságot kötött a szintén holokauszt-túlélő író Primo Levivel. Újságíróként, rendezőként is dolgozott. Magyar szerzők, köztük József Attila, Radnóti Miklós és Illyés Gyula műveit fordította olaszra.

Amikor Ferenc pápa a koronavírus-járvány miatt szájmaszkot viselve elhagyta Bruck Edith otthonát, felfigyeltek rá a római utcákon szombat délután sétáló emberek. A pápa köszönt, de gyorsan elhajtott, elkerülendő, hogy miatta nagyobb tömeg verődjön össze.

(Kiemelt képen: Ferenc pápa találkozása Bruck Edith holokauszt túlélővel. 2021. 02. 20. Forrás: Vaticannews.va )