Letartóztatták az ISIS terrorszervezet fordítóját

Tűzharc és gránátdobás közben fogták el.

2021. október 3., 08:25

Szerző:

Az Egyesült Államok őrizetbee vette az ISIS egyik angolnyelvű narrátorát, aki legalább 15 videó angol nyelvű fordításáért felelős – írja a CNN. A 38 éves Mohammed Khalifa Szaúd-Arábiában született, de 2013-ig Kanadában élt.

2013-ban Szíriába utazott, hogy csatlakozzon az ISIS-hoz, ahol beállt a médiáért felelős részleghez. Hat éven át fordított és mondott fel propaganda- és toborzószövegeket, valamint két kifejezetten véres videón is az ő hangja szólal meg. Khalifát 2019 januárjában fogták el a Szíriai Demokratikus Erők katonái. A letartóztatást egy tűzharc előzte meg, ami alatt Khalifa elvileg több gránátot is eldobott. Nemrég került át az FBI őrizetébe. Még abban az évben adott egy interjút a CBC-nek, amiben arról beszélt, hogy miért hagyta el Kanadát.

„Úgy voltam vele, hogy ha megtudják, hogy Szíriába utazok, hogy ott harcoljak, megpróbálnának megállítani. Kanadában normális életem volt. Elég jól éltem, de úgy döntöttem, hogy mindent feladok azzal, hogy kiutazom, pontosan tudtam, milyen áldozatot hozok”

– nyilatkozta a férfi, aki a családjának annak idején azt hazudta, hogy Egyiptomba utazik.

 

(Kiemelt képünk illusztráció : Rendőrökkel csapnak össze tüntetők a kolumbiai Bogotában, 2021. június 24-én. Fotó: AFP / Raul Arboleda)