Legkevesebb negyven ember meghalt a kabuli robbantásos merényletben

Az áldozatok a hatóságok tájékoztatása szerint mindannyian civilek, vannak köztük fiatal diákok is.

2021. május 8., 20:04

Szerző:

Legkevesebb negyven ember meghalt az afgán fővárosban egy robbantásos merényletben, amelyet egy iskola közelében követtek el szombaton – közölte az afgán belügyminisztérium egyik illetékese.

Az áldozatok a hatóságok tájékoztatása szerint mindannyian civilek, vannak köztük fiatal diákok is. Golám Dasztagír Nazari, az egészségügyi minisztérium szóvivője arról számolt be, hogy 46 embert kellett kórházba vinni. Egy neve mellőzését kérő illetékes szerint a sebesültek között sok a fiatal lány. Az áldozatok többsége a közeli Szájed es-Saháda nevű iskola diákja volt, ahova főleg síita diákok járnak, akiket az Iszlám Állam nevű terrorszervezet eretneknek tekint. Az iskolába fiúk és lányok is járnak, de vegyes osztályok nincsenek.

A terrortámadást Kabul nyugati részén, a Dast-i-Barcsi nevű kerületben követték el, ahol többségében a síita vallású hazara közösség tagjai élnek. A ToloNews afgán hírcsatorna felvételein az látszik, hogy a merénylet után zűrzavar tört ki a helyszínen, a vérfoltos úttesten szanaszét hevertek iskolatáskák és könyvek.

A merénylet elkövetőjeként eddig egyetlen szervezet sem jelentkezett. Zábiulláh Mudzsáhid, a tálibok szóvivője tagadta, hogy az iszlamista felkelők követték el a támadást, egyben el is ítélte a merényletet.

(MTI)

(Kiemelt kép: AFP | Zakeria Hashimi)