Klímaaktivisták akadályozzák a folyami közlekedést a Rajnán

A rendőrség péntek reggel leállította a folyami közlekedést a Rajnán Baselnél – közölték a helyi hatóságok.

2023. augusztus 11., 11:35

Szerző:

A kantoni rendőrség szóvivője a Keystone-ATS ügynökségnek elmondta, hogy a helyzetet figyelemmel kísérik, hogy senki ne sérüljön meg. Mintegy tíz aktivista a város szívében lévő Dreirosenbrücke nevű hídnál igyekezett megzavarni az üzemanyag-szállítást a Rajnán, Európa egyik fő folyami kereskedelmi útvonalán. A tiltakozók közül hatan leereszkedtek a hídról.

Két transzparenst bontottak ki; az egyiken a „Szabad mozgást az embereknek, nem pedig az olajszállítóknak” felirat áll, a másik egy stoptáblát ábrázol. Az akció nem sokkal hét óra után még mindig tartott, és a folyami közlekedés egyelőre szünetel. 

Pénteken a hajnali órákban öt aktivista jelent meg a bázeli hídon és elzárták az olajszállító átjárót. Céljuk az, hogy megakadályozzák, hogy az olajszállítóhajók kikössenek és kirakodjanak a rajnai kikötőbe, amelyeken keresztül a Svájcba importált olaj körülbelül egyharmada érkezik. A kampánnyal a klímaválság és a migráció összefüggésére kívánják felhívni a figyelmet – írja a 20min.ch. A határmenti militarizálásba és a fosszilis tüzelőanyagokba történő befektetések helyett minden ember számára a mozgás szabadságát követelik – írja a Climate Justice sajtóközleményében.

(Kiemelt képünkön: Klíma aktivisták akadályozzák a folyami közlekedést a Rajnán Fotó: Nikola Siegrist Twitter)