Nem hisz a Microsoftnak Kína, Oroszország és Irán a hackertámadások ügyében

Kína, Oroszország és Irán visszautasította a Microsoft szoftveróriás vádjait, amelyek szerint az említett országokból hackertámadásokat hajtottak végre az amerikai elnökválasztási kampány ellen.

2020. szeptember 11., 17:43

Szerző:

Egy kínai külügyi szóvivő pénteken utalt arra, hogy a Microsoft és az Egyesült Államok csupán kitalálták az erről szóló vádakat. "Többször is elmondtam, hogy az amerikai elnökválasztás belügy, és nem áll érdekünkben, sem szándékunkban beavatkozni" - jelentette ki, írja az MTI.

    

Hasonló kijelentést tett pénteken az iráni külügyminisztérium szóvivője, aki elmondta: Teheránnak mindegy, hogy ki nyeri meg a választást novemberben.

    

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a TASZSZ orosz hírügynökség szerint úgy fogalmazott, hogy a Microsoft állításai nem érdemelnek különösebb figyelmet egészen addig, amíg nincs rájuk bizonyíték.

    

A seattle-i székhelyű cég megállapításai megegyeznek az amerikai hírszerző közösségével.

    

A Microsoft szerint a Kínából érkező támadások  Joe Bidennek, az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltjének kampányát és a vele kapcsolatos szervezeteket vették célba azokon az olyan agytrösztökön kívül, amelyek például külpolitikával foglalkoznak. A kínai székhelyű csoport ezenkívül egy korábban Donald Trump amerikai elnökkel kapcsolatban álló "prominens személyiséget" is célba vett.

    

A Microsoft szerint az orosz hackerek látszólag a 2016-ban tevékeny csoportokhoz köthetőek. A hackerek mind a republikánusoknak, mind a demokratáknak dolgozó tanácsadókat, amerikai agytrösztöket támadtak meg, továbbá kibertámadást hajtottak végre az Európai Néppárt (EPP) és nagy-britanniai politikai pártok ellen.

    

Az iráni hackerek a Fehér Házat és Trump kampányát támadták meg, sikertelenül.

    

Az amerikai hírszerző szervezeteket összefogó Országos Hírszerzési Igazgatóság (DNI) korábban arról tájékoztatta a törvényhozókat, hogy Irán, Kína és Oroszország részéről várható beavatkozás az amerikai választási folyamatba. Az elemzés szerint különböző megfontolásokból ugyan, de Irán és Kína Bident látná szívesen a Fehér Házban, míg Oroszország Trumpot támogatná. (MTI)

 

 

Tavaly a második világháború óta a legjelentősebb mértékben emelkedett az antiszemita incidensek száma világszerte, különösen az iszlamista Hamász október 7-i terrortámadása, és az azt követő gázai háború óta - szögezte le vasárnap kiadott éves közös jelentésében a Tel-Avivi Egyetemen székelő Kortárs Európai Zsidóság Intézete és az amerikai Rágalmazás-ellenes Liga (Anti-Defamation League).