Egy percre sem állnak le a kínai hackerek

Kínai hackerek 2020 óta folyamatosan támadnak különböző cégeket az állami és magánszektorban is világszerte, derül ki az Egyesült Államok több, releváns hatóságának közösen kiadott jelentéséből.

2022. június 9., 17:49

Szerző:

Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NSA) és a Kiberbiztonsági és Infrastruktúra-biztonsági Ügynökség (CISA) közösen kiadott, hivatalos elemzése szerint a kínai állam által megbízott kiberbűnözők folyamatosan támadnak amerikai közigazgatási rendszereket, nemzetközi vállalatokat. A célpontjaik közt szerepelnek több jelentős telekommunikációs cég is – írja a Napi.hu.

A felhívásban részletesen kitérnek azokra a nyilvánosan is elérhető, köztudott sebezhetőségi pontokra és hibákra a különböző hálózati eszközöket gyártó cégek – többek közt a Cisco és D-link – készülékeiben, amelyeket a hackerek kihasználva bejutnak az adott cég vagy hivatal számítógépes rendszerébe.

Bár a hatóságok nem közlik, mely intézmények estek eddig áldozatul a kínaiak támadásainak, azonban kiemelik, milyen módszerekkel előzhető meg egy kéretlen behatolás.

A kínai állam rutinszerűen tagadja, hogy ő állna a kiberbűncselekményeket elkövetők mögött, mindenesetre az incidensek nem tesznek jót az Egyesült Államok és Kína közti diplomáciai kapcsolatának.

(Kiemelt kép: Shutterstock.com)

Tegnap 20:20

Fehéroroszországban négy hónappal Oroszország Ukrajna elleni háborújának megindulása után a helyi független sajtó tudomása szerint egyre többen kapnak katonai behívóparancsot, ezzel összefüggésben az ukrán vezérkar csütörtökön „rejtett mozgósításról" beszélt.

Tegnap 20:05

Törökország újból megvétózhatja a finn és a svéd NATO-csatlakozást, amennyiben a két ország nem teljesíti a háromoldalú megállapodásban rögzített vállalásait - közölte a török elnök az észak-atlanti szövetség madridi csúcstalálkozóját lezáró sajtótájékoztatóján.

Tegnap 19:51

Bas Smets belga tájépítészt bízta meg a párizsi önkormányzat a Notre-Dame környékének átalakításával: a székesegyház előtti tér parkosításával és az építmény homlokzatának kihangsúlyozásával.