Kézigránáttal törtek be a székházba

A férfi bocsánatot kért tettéért. 

2021. augusztus 4., 14:22

Szerző:

Kézigránáttal tört be egy férfi Kijevben a kormány székházába szerdán. Azzal fenyegetőzött, hogy felrobbantja, de a rendőrök rövid idő alatt őrizetbe vették. A jelentések alapján a férfit sikerült a rendőröknek rábeszélniük, hogy adja meg magát. Állítólag bocsánatot kért a tettéért. Szintén sajtóértesülések szerint egy harci gránát volt nála. Akár 15 évet is kaphat – írta az MTI.

A kormányépületnek a nyilvános fogadórészébe ment be, ahová bárki számára szabad a bejárás. Ide legtöbbször hivatalos leveleket átadni járnak be. Amikor a gránátot elővette, az emberek szabadon ki- és bejártak a helyiségben, a kormánynál pedig azt mondták, hogy a szokott módon készülnek a szerdai kabinetülésére. A rendőrök nem sokkal később lezárták a környéket, megkezdték a tárgyalást a férfivel, és mintegy másfél óra múlva már őrizetbe is vették.

Az UNIAN hírügynökség azt írta, hogy a férfit Volodimir Prohnicsnak hívják, veterán, aki a Donyec-medencei fegyveres konfliktusban vett részt, jelenleg vállalkozó a Kijev megyei Irpicsben, autószereléssel foglalkozik. Ihor Klimenko országos rendőrfőnök újságíróknak megerősítette, hogy a férfi veterán, aki kétszer is megsebesült a harcokban, koponya- és agysérülést is szenvedett. Klimenko szavai szerint ez egy nem szokványos eset. A férfi a tettét életkörülményei miatt követte el - mondta tájékoztatóján a rendőrfőnök.

Mindazonáltal közölte, hogy négy vádpontban indítanak eljárást ellene, melyek alapján akár 15 év börtönbüntetést is kiszabhatnak rá. Az UNIAN szerint a férfit várhatóan már csütörtökön bíróság elé állítják, és döntenek fogva tartásának mikéntjéről. Az incidensről elsőként közösségi portálok adtak hírt. A közzétett videofelvételen a férfi a zsebéből elővett egy gránátot, és azzal fenyegetőzött, hogy felrobbantja. Azt is mondta, hogy élve nem hagyja el az épületet.

 (Kiemelt kép: Rendőrök szállítják el a kormány épületében kézigránáttal fenyegetőző férfit 2021. augusztus 4-én. Fotó: Sergei Supinsky / AFP)