Japán is fegyverkezni kezd

A Kína és az Észak-Korea jelentette fenyegetéssel magyarázta vasárnap a Japánt kormányzó Liberális Demokrata Párt (LDP) egyik tagja a szigetország védelmi költségvetésének növelését.

2022. december 11., 08:29

Szerző:

A korábban az ipari tárca élén álló, háromnapos tajvani látogatásra érkezett Hagiuda Koicsi leszögezte: Japán a második világháború után „a béke útjára lépett, és ezen a jövőben sem fog változtatni”.

„Ugyanakkor a »béke« szó puszta ismételgetése nem elég ahhoz, hogy megvédjük a békénket” - tette hozzá a tajpeji látogatásra érkezett politikus egy japán-tajvani kapcsolatokról rendezett fórumon.

Rámutatott emellett arra, hogy Peking is jelentősen növelte védelmi kiadásait, valamint aggodalmát fejezte ki az észak-koreai rakétatesztek miatt, és aláhúzta: ilyen helyzetben „nincs helye félintézkedéseknek”.

Hagiuda szombaton Caj Jing-ven tajvani elnökkel is találkozott. A felek megegyeztek abban, hogy mélyítik együttműködésüket annak érdekében, hogy biztosítsák a Tajvani-szoros békéjét és stabilitását.

Bár Japán hivatalosan nem ismeri el Tajvant önálló államként, Tokiót és Tajpejt szoros gazdasági szálak fűzik össze és egyaránt aggodalommal tekintenek a térségben megnövekedett kínai katonai jelenlétre. Abe Sinzó volt japán miniszterelnök tavaly decemberben azt hangoztatta, hogy Japán és az Egyesült Államok „nem nézne tétlenül” egy esetleges kínai támadást Tajvan ellen.

Kína a saját részének tekinti az 1949 óta önálló kormányzattal rendelkező Tajvant, és Peking korábban leszögezte: ha kell, erővel gondoskodik az újraegyesítésről.

Kisida Fumio japán miniszterelnök már korábban bejelentette, hogy az ország védelmi kiadásainak arányát öt év alatt fokozatosan a bruttó hazai termék (GDP) 2 százalékára emelik a mostani 1 százalékról, indoklása szerint az egyre jobban terjeszkedő Kína és a kiszámíthatatlan Észak-Korea miatt.

(Kiemelt kép: A Japán Területi Védelmi Erők hadgyakorlata a brit hadsereggel 2022. november 22-én. Fotó: david mareuil / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP)

Tegnap 21:22

Három embert sebesítettek meg Brüsszelben, az uniós intézményeknek is helyet adó Schuman téri metróállomáson, a gyanúsítottat a rendőrség előállította – tájékoztatott hírportálján a La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap hétfőn.

Tegnap 20:35

Vlagyimir Putyin orosz elnök telefonbeszélgetést folytatott Mohamed bin Szalmán asz-Szaúd szaúdi koronaherceggel – közölte hétfőn a Kreml sajtószolgálata.

Tegnap 20:02

Petr Pavel, a szombaton megválasztott cseh államfő hétfőn arról biztosította Caj Jing-ven tajvani elnököt, hogy Csehország és Tajvan is osztja a szabadság, a demokrácia, az emberi jogok értékeit, és ezért megerősítik partnerségüket.