Az új japán kormányfő vallási jelképet küldött a Jaszukuni-szentélybe, de személyesen már nem jelent meg

A hiedelem szerint a szentélyben lakozik az elesett katonák lelke.

2021. október 17., 12:02

Szerző:

Személyesen nem kereste fel, csak vallási jelképet küldött vasárnap a Jaszukuni-szentélybe a nem egészen két hete hivatalba lépett új japán kormányfő – írja az MTI. Kisida Fumió, Japán miniszterelnöke a sintó vallásban szentként tisztelt, örökzöld szakaki fát jelképező ajándékot adományozott a szentélynek. A jelképet az oltár két szélén szokás elhelyezni.

Kína és a két Korea a 20. századi japán háborús aggresszió szimbólumának tartja a Jaszukuni-szentélyt, amelyet a 19. század közepe és 1945 között elesett, nagyjából 2,5 millió japán katona emlékére emeltek Tokió központjában. A szentély megítélése attól ellentmondásos, hogy emléket állít olyan japán vezetőknek is, akiket háborús bűnösként elítéltek a II. világháború után.

Azóta, hogy Abe Sinzó, akkori japán kormányfő 2013-ban nemzetközi botrányt okozott a szentélyben tett látogatásával, hivatalban lévő japán vezetők nem keresték fel személyesen a Jaszukuni-szentélyt. A szeptemberben lemondott kormányfő, Szuga Josihida vasárnap ellátogatott a szentélybe a Jaszukuni, őszi ünnep alkalmából. A hiedelem szerint a szentélyben lakozik az elesett katonák lelke; a II. világháború végén az öngyilkos japán pilóták, a kamikazék bevetés előtt állítólag így búcsúztak el egymástól: „Találkozunk a Jaszukuniban!?”.

 

(Kiemelt kép: Az emberek sorban állnak, hogy imádkozzanak az őszi fesztivál első napján a tokiói Jaszukuni-szentélynél 2021. október 17-én. Fotó: Behrouz MEHRI / AFP.)

Több ezer turista rekedt hétfőn a párizsi Louvre előtt, miután a múzeum dolgozói spontán sztrájkba kezdtek. A Louvre látogatottsága már jó ideje meghaladja az intézmény kapacitásait, mostanra azonban a személyzet úgy érezte, nem lehet tovább várni a változásra.