Itt vannak az első brit szankciók Oroszország ellen

Ez fájni fog az orosz bankszektornak.

2022. február 22., 14:12

Szerző:

Boris Johnson miniszterelnök az angol alsóházban jelentette be, hogyan kívánja szankcionálni Oroszországot azt követően, hogy hétfő este Vlagyimir Putyin orosz elnök elismerte két szakadár terület függetlenségét, valamint megkezdte az orosz haderő mozgósítását. 

A brit miniszterelnök azzal kezdte nyilatkozatát, hogy Putyin elnök „kirívóan megsértette” a minszki egyezményt azzal, hogy elismerte a lázadók által birtokolt kelet-ukrajnai régiót. Szerinte az elnök „vérlázító beszéde” tagadja, hogy Ukrajna egy tényleges, különálló ország lenne, és számos más hamis vádat is megfogalmazott.

Johnson szerint az orosz államfő Ukrajna szeparatista régióinak elismerésével „ürügyet” alkot Ukrajna többi részének inváziójára.

„Most pedig fel kell készülnünk Putyin tervének következő szakaszára” 

– jelentette ki. Boris Johnson elmondása szerint közel 200 ezer fős offenzívára számítanak Oroszország részéről. Ukrán kollégájával folyamatosan egyeztet, és mindent megtesz annak érdekében, hogy kellő támogatással rendelkezzen Ukrajna. 

A brit miniszterelnök szerint a nyugati szövetségesek békéltetési kísérletei és a krízis diplomáciai úton történő kezelésére tett próbák hiábavalók voltak. Ezért a brit miniszterelnök bejelentette a gazdasági szankciók első csomagját, írja a BBC. A szankciók öt orosz bankot érintenek; Rossiya, IS Bank, General Bank, Promsvyazbank Black Sea Bank, valamint három „nagyon nagy vagyonnal” rendelkező magánszemélyt.

A szankciók azt jelentik, hogy a bankok és személyek minden, az Egyesült Királyságban lévő vagyonát befagyasztják, a személyeknek megtiltják az ideutazást, és minden egyesült királyságbeli személynek és szervezetnek megtiltják, hogy kapcsolatba lépjen velük.

A kormányfő azt is elmondta, hogy biztosítékot adott Zelenszkij ukrán elnöknek az Egyesült Királyság „megingathatatlan támogatásáról”. Az Egyesült Királyság és szövetségesei most megkezdik a szankciók alkalmazását Oroszországgal szemben, a törvényben már bevezetett új jogosítványok felhasználásával.

(Kiemelt kép: Boris Johnson. Fotó: AFP Photo / Jessica Taylor / UK Parliament)