Húsba rejtették a több száz kilogramm kokaint

Hétmilliárd forintnyi drogot fogtak le koszovóban. Az áru több országot is megjárt, mire elért a célállomásra. 

2021. május 18., 06:10

Szerző:

A koszovói rendőrség 400 kilogramm kokaint foglalt le egy Brazíliából érkezett hússzállítmányban - közölték a helyi hatóságok hétfőn. A 24 millió dollár (7 milliárd forint) értékű kábítószer ügyében az olasz és az albán hatóságokkal együttműködve hét embert vettek őrizetbe. A rendőrség szerint a drogszállítmányhoz köthető további gyanúsítottak még szökésben vannak.

A kábítószert a fővárostól, Pristinától 16 kilométerre délre található Lipljan városában foglalták le egy teherautó rakterében. "Rejtett megfigyelési eszközök felhasználásával követték a drogszállítmány útját Brazíliából Olaszországba, majd az albániai Durres kikötőjéből egészen Koszovóig" - mondta Aleksander Lumezi koszóvói főügyész sajtótájékoztatóján. Hozzátette, hogy jelenleg azt vizsgálják, hogy a kábítószer célállomása Koszovó, vagy egy másik ország lett volna.

Koszovót bűnözők tranzitországként használják a többi között a Közel-Keletről a nyugat-európai országokba irányuló kábítószerkereskedelem számára.

(Kiemelt képünk illuszráció, fotó: pixabay)