Halálbüntetés is várhat az Azov-ezred maradékára

Akár halálbüntetéssel is sújthatják az ukrán Azov-ezred tagjait, akik Mariupol városában megadták magukat - közölte hétfőn Jurij Szirovatko, az önhatalmúlag kikiáltott donyecki népköztársaság igazságügyi minisztere.

2022. május 31., 07:48

Szerző:

A Ria Novosztyi orosz hírügynökségnek nyilatkozva Szirovatko kijelentette, hogy a Moszkva által neonácinak nevezett Azov-ezred terrorszervezet tagjaira, az általuk elkövetett bűncselekmények miatt a legsúlyosabb büntetés szabható ki: a halálbüntetés. Mint mondta, a hadifoglyok a „Donyecki Népköztársaság” területén vannak, köztük a mariupoli Azovsztal acélművekben elfogott 2300 katona is.

Szirovatko hangsúlyozta, hogy az Azov-ezredet terrorszervezetnek tekintik, és tagjai ellen bűntetőeljárást indítanak. A kijevi vezetés ismételten felajánlotta, hogy az Azovsztalban fogságba esetteket kicserélnék orosz hadifoglyokra.

Moszkva ugyanakkor leszögezte, hogy az ukrán harcosokat bíróság elé állítják.

Szombaton Olaf Scholz német kancellár és Emmanuel Macron francia elnök is az Azovsztalban elfogottak szabadon engedését követelte Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott telefonbeszélgetése során.

(Kiemelt képünk: Mariupol, 2022. május 3. Videófelvételről készített képen fekete füst száll a magasba a mariupoli Azovsztal erőműnél 2022. május 3-án. Fotó: MTI/AP)