Spontán tüntetésbe kezdtek a román gazdák és fuvarozók

Romániában munkagépekkel és nehéz járművekkel felvonuló gazdák, illetve fuvarozók előre nem bejelentett tüntetései okoztak fennakadásokat a közlekedésben Bukarest körgyűrűjén és más nagyvárosok környékén pénteken.

2024. január 12., 16:02

Szerző:

A harmadik napja tartó, egyre nagyobb méreteket öltő, főleg forgalomlassításban megnyilvánuló megmozdulás résztvevői állításuk szerint a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (KGFB) drágulása és az üzemanyag jövedéki adójának növekedése ellen tiltakoznak, és azt is sérelmezik, hogy az ukrán gabonát a román utakon külföldre szállító, és a konstancai kikötőt eltorlaszoló kamionokat a hatóságok szerintük nem ellenőrzik ugyanolyan szigorral, mint a többi járművet. A gazdák és fuvarozók a bukaresti kormány székhelye elé akartak vonulni, amit csütörtök este a csendőrség megakadályozott.

A tüntetők között a többi parlamenti párt által szélsőségesnek nevezett Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, George Simion, egy másik helyszínen pedig a parlamenti botránykeltéseiről elhíresült Diana Sosoaca szenátor is megjelent, azt hangoztatva, hogy a csendőrség a tüntetéshez való alkotmányos jogot sérti, amikor nem engedi a gazdákat és fuvarozókat járműveikkel a főváros központjába vonulni. A politikusokat a tüntetők lehurrogták, és felszólították őket, hogy ne próbálják saját céljaikra kisajátítani tiltakozásukat.


A román hírtelevíziókban megszólaltatott tüntetők azt hangoztatták, hogy azért nem jelentették be a demonstrációt, mert spontán tüntetésről van szó, Catalin Predoiu belügyminiszter szerint viszont a csendőrség törvényesen járt el, mivel a nehéz járművek csak külön engedéllyel közlekedhetnek a fővárosban, amivel - minthogy a megmozdulást nem jelentették be előre - a tüntetők nem rendelkeztek.


Csütörtökön a Romániai Szállítmányozók Szövetségének (FORT) küldöttsége tárgyalt a KGFB árának korlátozásáról Sorin Grindeanu szállításügyi miniszterrel, de nem sikerült megegyezniük. Az egyeztetések várhatóan jövő héten folytatódnak. Pénteken több gazdaszervezet közös közleményben vállalt szolidaritást a spontán megmozdulás résztvevőivel, és arra figyelmeztette a döntéshozókat, hogy a tiltakozási hullám országos méreteket ölthet, ha nem találnak megoldást a gazdák követeléseire.


A román hírtelevíziók beszámolói szerint a Bukarest környéki településekről pénteken újabb traktorokból és teherautókból álló menetoszlopok indultak el óránként 10-20 kilométeres tempóban a román főváros felé.


Forgalomlassítással tiltakozott péntek délben mintegy 50 munkagéppel több mezőgazdasági termelő a nagylaki határátkelőkhöz vezető főutakon is. Egy helyi gazdaszervezet elnöke, Gheorghe Porubsky a román állami hírügynökségnek azt mondta: a térség mezőgazdasági termelői többek között a piaci árakat letörő olcsó ukrán gabona romániai behozatala, a gazdatámogatások kifizetésének késlekedése, az aszálykárok megtérítésének elmaradása és a magas banki kamatok miatt elégedetlenek.


A gazdaszervezet tisztségviselője szerint a határátkelőnél szervezett forgalomlassító akció addig tart, amíg el nem fogy az üzemanyaguk.

(Fotó: Daniel Mihailescu/ AFP)