Jótékonyságért jutalmazott Ferenc pápa

Ferenc pápa 86. születésnapján jótékonyságért tüntetett ki három embert - írta szombaton a Vatican News hírportálja.

2022. december 17., 18:59

Szerző:

Ferenc pápa a Teréz anya-díjat adta át, melyet az 1997-ben elhunyt apácáról neveztek el, aki India legszegényebb emberei között dolgozott, és megalapította a Szeretet Misszionáriusai szerzetesrendet.

Az egyik kitüntetett egy hajléktalan férfi volt, aki a naponta kapott alamizsnáját megosztja azokkal, akik nála szegényebbek. A Vatikán csak Gian Pieróként, keresztnevein említette.

Megkapta a díjat Hanna Dzsalluf szíriai ferences, aki hazájában dolgozik, valamint Silvano Pedrollo olasz ipari nagyvállalkozó, aki a fejlődő országok szegényeinek épített iskolákat és segített tiszta vízhez juttatni őket.

A díjakat, egy-egy kockakeretbe foglalt, a kisgyereket tartó Teréz anya képével díszített földgömböt szombaton a Vatikánban tartott ünnepségen adta át Ferenc pápa.

A ceremónián az egyházfő megcsókolta a hajléktalan kezét, a Teréz anya által alapított rend egy apácája pedig virágfüzért helyezett Ferenc pápa nyaka köré.

Egy audiencán római szemináriumi hallgatók ajándékoztak tortát a pápának, más születésnapi megemlékezést nem terveztek.

Ferenc pápa 1936-ban született az argentin fővárosban, Buenos Airesben Jorge Mario Bergoglio néven. Márciusban lesz a tízedik évfordulója, hogy a római katolikus egyház élére megválasztották.

(Kiemelt kép: Ferenc pápa a szentté avatás egyes okairól szóló szavazáshoz rendezett rendes nyilvános konzisztóriumon 2022. március 4-én a Vatikánban. fotó: Handout / VATICAN MEDIA / AFP)