Ferenc pápa: a homoszexualitás nem bűn

Ferenc pápa kritizálta azon törvényeket, amelyek kriminalizálják a homoszexualitást, ugyanis isten összes gyermekét egyenlően szereti. 

2023. január 25., 11:57

Szerző:

„Melegnek lenni nem bűn” – jelentette ki Ferenc pápa egy keddi interjújában, amit az AP-nek adott.

Ferenc pápa elismerte, hogy vannak olyan katolikus püspökök, akik támogatják azon törvényeket, amik az LMBTQ-közösség ellen szólnak. Szerinte ez a hozzállás a kulturális háttéreknek tulajdoníthatóak, de a püspököknek át kellene menniek egy változási folyamaton, amely során el kell, hogy ismerjék mindenki méltóságát. Jelenleg 67 országban vannak olyan törvények, amik tiltják a homoszexuálisok közötti szexet, és 11 országban akár halálbüntetéssel sújtható.

Az ilyen törvényeket Ferenc pápa igazságtalannak nevezte, és azt mondta, hogy a katolikus egyháznak dolgoznia kell azon, hogy véget vessen az ilyeneknek. A pápa ezután a Katolikus Egyház Katekizmusát idézte, amelyben azt mondta, hogy a melegeket üdvözölni és tisztelni kell, nem marginalizálni vagy diszkriminálni őket.

„Mindannyian Isten gyermekei vagyunk, és Isten olyannak szeret minket, amilyenek vagyunk”

– hangsúlyozta. Viszont hozzátette, hogy a homoszexualitás tekintetében különbséget kell tenni bűncselekmény és bűn között. Míg melegnek lenni nem bűncselekmény, viszont véteknek számít, ahogy az is, ha valaki nem jótékonykodik.

(Kiemelt kép: Ferenc pápa a szentté avatás egyes okairól szóló szavazáshoz rendezett rendes nyilvános konzisztóriumon 2022. március 4-én a Vatikánban. fotó: Handout / VATICAN MEDIA / AFP)

06:32

A pesavári mecsetben elkövetett merénylet után ezenkívül még 57 sérültről tudunk, összesen 400 ember imádkozott éppen az épületben. A támadásért a pakisztáni tálibok egyik tagja vállalta a felelősséget, később azonban a szervezet mégis cáfolta, hogy közük volt a robbantáshoz.

2023. január 30., 21:22

Három embert sebesítettek meg Brüsszelben, az uniós intézményeknek is helyet adó Schuman téri metróállomáson, a gyanúsítottat a rendőrség előállította – tájékoztatott hírportálján a La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap hétfőn.