Felmentik a civileket, akik Erdoğan ellenségeivel erőszakoskodtak

2017. december 27., 17:53

Szerző:

A török ügyvédek szervezetei arra figyelmeztetnek, hogy egy új kormányrendelet értelmében büntetlenséget kaphatnak azok, akik a tavalyi puccskísérlettel összefüggésben, a kormány vélt ellenségeivel szemben erőszakot követtek el.

A török kormány korábban már felmentést adott minden hivatalos személynek, aki részt vett a puccskísérlet elfojtásában, a vasárnap kiadott dekrétummal ezt a civilekre is kiterjesztik – írja a Reuters nyomán a 24.hu.

Fotó: Youtube

A török ügyvédi kamarák szövetségének vezetője szerinte olyan rendelet született, amely lehetővé teszi, hogy büntetlenül lincseljenek és öljenek meg embereket.

Közben a tisztogatások is folytatódtak: egy friss rendelettel 2756 embert bocsátottak el állásából, azzal vádolva őket, hogy terroristaszervezetekkel tartanak fenn kapcsolatot – a terrorizmusvádat mindenkire rásütik, aki szembehelyezkedik a török kormányzattal.

Erdoğan szerint a kemény intézkedésekre szükség van, hogy kiszorítsák „az árulókat”. 

Tavaly a második világháború óta a legjelentősebb mértékben emelkedett az antiszemita incidensek száma világszerte, különösen az iszlamista Hamász október 7-i terrortámadása, és az azt követő gázai háború óta - szögezte le vasárnap kiadott éves közös jelentésében a Tel-Avivi Egyetemen székelő Kortárs Európai Zsidóság Intézete és az amerikai Rágalmazás-ellenes Liga (Anti-Defamation League).